Benkő Tibor hozzátette: a katona kórházparancsnokok több megyében teljesítenek szolgálatot.
Félszáz kórházban katonák lettek a parancsnokok
Száznyolc kórházból 51-ben katonák lettek a kórházparancsnokok – mondta a honvédelmi miniszter az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában, ahol azt is közölte: a héten további vállalatokat választhatnak ki, ahol megjelennek majd a honvédelmi irányító törzsek.
Veszélyhelyzetben kiemelt fontosságú, hogy egységes irányítás alatt történjen a vírus elleni védekezés, központilag legyen irányítva az anyaggazdálkodás, és ellenőrizve az anyagfelhasználás – hangsúlyozta.
Elmondta: a kórházparancsnoki feladatkört a belügyminiszter irányítása alatt országos kórházparancsnok koordinálja. A kórházparancsnokok közreműködőként, támogatóként vannak jelen, orvosszakmai, egészségügyi szakmai kérdésben nem döntenek.
Az 51 kinevezett katona parancsnoknak az a dolga, hogy az észrevételeket, igényeket, kéréseket eljuttassák az országos kórházparancsnokhoz, aki mellett azokat egy törzs feldolgozza és megküldi a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzsnek.
A miniszter kitért arra is, hogy a koronavírus-járvány miatt létrehozott, a létfontosságú magyar vállalatok biztonságáért felelős akciócsoport – amelynek ő a vezetője – felmérte az ország működését biztosító létfontosságú vállalatokat. Ezek többek között az élelmiszeripar, a gyógyszeripar, az oxigénellátást, az infokommunikáció, az energetika szektorából valók.
Kiemelte: több száz létfontosságú vállalat van. Közülük első körben 139-et választottak ki. Mostanáig 84 vállalatnál kezdték meg a munkát a honvédelmi irányító törzsek. A héten további vállalatokat választanak ki – közölte.
Benkő Tibor kérdésre válaszolva úgy értékelt: a magyar lakosság örömmel fogadta a katonák megjelenését a városokban.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezKamuméter: Civil Támogatási Keret helyett Gyurcsány Embereit Kifizető Keretet hoztak létre Karácsonyék
Szentkirályi Alexandra a jelenlegi főpolgármester egy újabb betartatlan ígéretére hívta fel a figyelmet.
Kiderült, milyen sorrendben lesznek a szavazólapon a főpolgármester-jelöltek
Öten gyűjtöttek össze legalább ötezer aláírást.
Újabb öt párt EP-listáját vették nyilvántartásba
Így várhatóan 11 pártlista szerepel majd a szavazólapon.
Navracsics Tibor: Magyarország jól használja fel az uniós pénzeket
A fejlesztések nemcsak az ország, de az egész Európai Unió hasznára válnak.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Tüntetés Debrecenben: Anyák napján tüntetget Magyar Péter - itt vannak a részletek!
Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó
Íme a négy legmakacsabb csillagjegy mind közül – Köztük vagy?
Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott
"A kezemben marad egy nagy hajcsomó" - nincs sok hátra, rákkal küzd a válogatott focista
Hszi Csin-ping Párizsból üzent a magyarországi látogatás előtt – videó
Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról
A Szolnok harmadszor is legyőzte az Albát, és bejutott a férfi kosárlabda NB I fináléjába
Nem sok jót jósolnak az amerikaiak Zelenszkijnek
Két kiállítás és KO, a Honvéd nagy pofont kapott a Vasastól
Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)
Luxusautóval versenyeztek, ezért halt meg az MMA-bajnok a szalántai balesetben
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezKamuméter: Civil Támogatási Keret helyett Gyurcsány Embereit Kifizető Keretet hoztak létre Karácsonyék
Szentkirályi Alexandra a jelenlegi főpolgármester egy újabb betartatlan ígéretére hívta fel a figyelmet.
Kiderült, milyen sorrendben lesznek a szavazólapon a főpolgármester-jelöltek
Öten gyűjtöttek össze legalább ötezer aláírást.
Újabb öt párt EP-listáját vették nyilvántartásba
Így várhatóan 11 pártlista szerepel majd a szavazólapon.
Navracsics Tibor: Magyarország jól használja fel az uniós pénzeket
A fejlesztések nemcsak az ország, de az egész Európai Unió hasznára válnak.