Váltás történt a kórházparancsnokoknál augusztustól
Augusztus elsejétől 33 új kórházparancsnok kezdte meg szolgálatát – közölte a rendőrség pénteken.
Augusztus elsejétől 33 új kórházparancsnok kezdte meg szolgálatát – közölte a rendőrség pénteken.

Nagy mennyiségben érkeznek védőfelszerelések hazánkba, többnyire keleti államokból.

A veszélyhelyzet időszakában kiemelten fontos a kórházak szabályos, átlátható és hatékony működése, ezért az Állami Számvevőszék (ÁSZ) ellenőrzési tapasztalatai összegzésével, illetve konzultációs lehetőséggel támogatja a kórházak segítésére kinevezett kó
A tárca saját forrásaiból is hozzájárul az orvos- és egészségtudományi egyetemek egészségügyi kiadásainak fedezéséhez – jelezte Palkovics László.
Már 82 kijelölt kórházba szállították ki a Kínából érkezett védőfelszereléseket, és a kórházparancsnokok szerint az egészségügyi dolgozók, illetve a betegek részére is minden ilyen eszköz rendelkezésre áll.

Veszélyhelyzetben kiemelt fontosságú, hogy egységes irányítás alatt történjen a vírus elleni védekezés, központilag irányítsák az anyaggazdálkodást.

Mától kijárási korlátozást rendelt el a kormány. Orbán Viktor miniszterelnök szerint a járvány csúcspontján a jelenlegihez képest tízszeres terhelés fog az ellátórendszerre hárulni.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A jegy.mav.hu oldalon lassulás, átmeneti kiesés is előfordulhat, a vonatokon és a pénztáraknál ugyanakkor a bankkártyás fizetés továbbra is működik.

Az államtagadó szekta több tagja is Magyar Péter pártjában talált menedékre.

Pócs János informátorát most Csík Miklós testvérei támadták meg.

A miniszterelnök szerint a Tisza gazdasági, pénzügyi és energetikai jelöltjei a bankadó és a rezsicsökkentés eltörlésére készülnek, miközben Ukrajna uniós csatlakozását támogatják.

A volt lengyel igazságügyi miniszter keményen fogalmazott.

Személyi sérülésről egyelőre nincs hír, az omlás azonban jelentős anyagi kárt okozott, és felmerült, hogy a templom környezetében zajló földmunkák is hozzájárulhattak a tragédiához.

A drón megközelítette az Abraham Lincoln repülőgép-hordozót.

A régi rekordot, ami most megdőlt Ostravában, Thomas Schönlebe és Karsten Warholm tartotta.

Cseh Sándor szerint meg kell tanulni megnyerni az ilyen mérkőzéseket. A döntőben visszavágna Hollandiának.

A Capgemini olyan eszközt adott az ICE-nak, amelyet Donald Trump bevándorlásellenes kampányában használnak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.