Kijelentette: a gyalogos-kerékpáros híd megépülésének „elkaszálása” megkérdőjelezi azoknak a pártoknak a környezetvédelmi elkötelezettségét, amelyek számos településen klímavédelmi vészhelyzetet hirdettek.
A sajtótájékoztatón Pántya József, a NIF Zrt. útfejlesztési igazgatója elmondta, éveken keresztül egyeztettek egy gyalogos-kerékpáros híd építéséről a térségben, és minden esetben igyekeztek figyelembe venni az önkormányzatok kérését. A szentendrei önkormányzat által legújabban javasolt Postás strand helyszínét is vizsgálták korábban, de elvetették, mert nem volt reális opció a szemben lévő vízbázis jogszabályi védelme miatt.
Pál Gábor, a tervjavaslatokat készítő Speciálterv Építőmérnöki Kft. tervezője elmondta, több helyszínt is megvizsgáltak a tervezői munka során, de környezetvédelmi engedélyt első fokon a Határ csárdához és a Rév utcai helyszínhez kaptak, másodfokon a Rév utcai helyszínt a vízbázis érintettsége miatt elutasították. Itt azonban mindössze két csáposkutat kell ideiglenesen védelembe helyezni, ami a későbbi tervfázis során megoldható feladat. A Rév utcától délebbre már olyan vízbázis érintettség van, ahol már nem lehet építkezni – jelentette ki az építész.
Molnár Zsolt, Szigetmonostor polgármestere elmondta, a település nagy lehetőséget látott a híd megépítésében, évek óta számítottak rá. Csalódottak a szentendrei döntés miatt, sajnálattal vették tudomásul, hogy olyan helyszínt javasolnak, amely a vízbázis védelme miatt nem lehetséges.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!