Varázslatos kiállítással ünneplik Harry Potter világát Szentendrén
A lenyűgöző élmény világszerte már több mint négymillió rajongót varázsolt el
A lenyűgöző élmény világszerte már több mint négymillió rajongót varázsolt el

Pomázon is épül Magyar Péter szeretetországa.

„Sok jó ember kis helyen nem fért volna el!” – írta az államtitkár a rendezvény után.

Egy-két méteren és a szabályosan kanyarodó autós lélekjelenlétén múlt, hogy nem lett komoly baleset.

Harminc előadással várják a közönséget Szentendrén.

Kapcsolat címmel nyílt kiállítás a Szentendrei Régi Művésztelep alkotóinak műveiből.

A szecesszió forradalma – Plakátművészet az aranykorban című tárlaton neves európai művészek mellett hazai alkotók munkái is láthatóak.

A tiszás pártkommisszár, a volt SZDSZ-es alpolgármester és a több száz százalékos adóemelés.

Bizonyíték van arra, hogy régóta átverik a választókat, a Fidesz tüntetést szervez a megszorítás ellen.

A Teyföl koncepciója s a megvalósítás nem egyszerűen meggyőző, hanem magával ragadó, lelkesítő, mi több, mintaértékű.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Ez már valami!

A fizetett provokátorok támadása nem marad jogi következmények nélkül – mutatott rá a frakcióvezető.

Elárulta a részleteket az informátor.

Most azonban véget ér a kutatás.

Az európai tárolók töltöttsége többéves mélypontra esett vissza.

Politikai és elemzői konszenzus övezi azt a tételt, hogy eljött az új világrend, a réginek vége. Miként lehet ezt nevezni?

A per végigviteléhez a kormánypártoknak meg kell nyerniük a választást.

Az államtitkár szerint ezért is fontos az egyházak támogatása.

Az 1686 szeptemberében a törököktől visszafoglalt Buda napokon át égett.

Nem bírt a mumusával a Manchester City, kétgólos előnyt adott el a Tottenham Hotspur ellen.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.