Az állami intézkedésekhez kapcsolódóan öt pontból álló helyi gazdasági és szociális mentőcsomagra tett javaslatot a Fidesz-KDNP miskolci képviselőcsoportja a balliberális városvezetésnek – erről a kormánypárti frakció vezetője tájékoztatta lapunkat. Alakszai Zoltán (képünkön) a javaslatukat azzal indokolta, hogy a koronavírus-járvány Miskolc gazdasági életére, számos, a megyeszékhelyen működő vállalkozásra és a lakosokra is súlyos csapást mért. Szavai szerint egy ilyen helyzetben összefogásra van szükség, mert most mindenki felelősséggel tartozik mindenkiért.

Ma sem ússzuk meg, hullámban érkeznek majd a zivatarok
Kedd napközben több hullámban várhatóak zivatarok, amelyek miatt az ország egyik felére citrom-, a másikra narancssárga figyelmeztetést adtak ki.