Az MSZP képviselőcsoportja azt javasolja, hogy a Fővárosi Közgyűlés 2020. április 27. napjától hívja vissza Szaniszló Sándort, az Ügyrendi, Nemzetiségi, Összeférhetetlenségi és Vagyonnyilatkozat-ellenőrző Bizottság tagját és elnökét, és a testület vezetőjének Gajda Pétert válassza meg – olvasható a Fővárosi Közgyűlés honlapjára felkerült előterjesztésben. A dokumentumot Horváth Csaba zuglói polgármester, az MSZP fővárosi frakcióvezetője jegyzi, a felelős Karácsony Gergely.
Az Origo.hu által szemlézett javaslat azért megdöbbentő, mert Gajda Péter kispesti MSZP-s polgármester neve is felmerül számos korrupciógyanús ügy kapcsán, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) legkevesebb tucatnyi nyomozást végez a XIX. kerületi városvezetés gazdálkodásával kapcsolatban. Lapunk városházi forrásokból úgy értesült még januárban, hogy az önkormányzatnál házkutatást is tartottak az NNI nyomozói, ezt pedig megerősítette akkor Vitál Márton, a jegyzőt helyettesítő aljegyző is. Lapunk úgy tudja, a veszélyhelyzet kihirdetése, azaz március 11-e előtt további házkutatásokat tartottak a hatóságok az önkormányzatnál.

Fotó: Havran Zoltán
A korrupciógyanús ügyek kiindulópontja a Hír Tv és a Magyar Nemzet által nyilvánosságra hozott kispesti hangfelvételek, amelyeken Lackner Csaba, akkor még MSZP-s önkormányzati képviselő vall beszélgetőtársainak arról, hogy párttársaival hogyan lopták szét a XIX. kerületet. Lackner részletesen beszélt Gajda Péter szerepéről is a gyanús ügyek kapcsán, akit a felvételeken „főnöknek” nevezett. A Magyar Nemzetnek nyilatkozott a kispesti hangfelvételek készítője, aki megerősítette a polgármester szerepéről a Lackner által elmondottakat. Úgy fogalmazott: Gajda „az ész, ő a főnök. Irányít és összerakja a dolgokat”.
Lackner Csaba a hangfelvételeken elmondta, hogy egy ügyletből Gajdának hárommillió, míg a kispesti vagyonkezelő vezetőjének 12 millió forint jutott. Az önkormányzati képviselő azt is kifejtette, hogy a polgármester ingatlanokba fekteti azt a pénzt, „amit kap”. Lapunk azt is kiderítette, hogy Gajda Péter kedves ismerősei egy fantomcégen keresztül felvásároltak több kispesti önkormányzati ingatlant. P. Sz. és párja, R. I. szívélyes kapcsolatot ápol a Gajda-házaspárral. R. I cége, a Lux Vasdom Kft., amely 2016-os létrehozásától 2018-ig semmilyen érdemi tevékenységet nem végzett, majd kikiáltási áron jutott hozzá egy Benczúr utcai telekhez. A szerződésen R. I. és Gajda Péter aláírása szerepel. A szóban forgó ingatlanon azóta társasház épült. Lapunk cikke nyomán az ügyben nyomozás indult.