Politikai lincselés zajlik Magyarország ellen, amiért a maga útját követi, de a kormányt már nem érdeklik a politikai vélemények, a leghatékonyabb módját próbálja választani az új típusú koronavírus-járvány kezelésének – hangsúlyozta Kovács Zoltán szerdán a BBC-nek adott interjújában.
Kovács Zoltán a BBC-nek: Ez politikai lincselés + videó!
A kormányt már nem érdeklik a politikai vélemények – mondta Kovács Zoltán a Hard Talk című műsorban.

A nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár a brit közszolgálati tévécsatorna Hard Talk című műsorában azt mondta, hogy a sokak által bírált, úgynevezett felhatalmazási törvényre azért volt szükség, mert ismeretlen ellenséggel állunk szemben, s a jogszabály lehetővé teszi gyors és határozott intézkedések meghozatalát.
Újságírói kérdésre válaszolva leszögezte, hogy az Országgyűlés bármikor visszavonhatja a különleges felhatalmazást, amikor úgy ítéli meg, hogy véget ért a válság.
Aláhúzta emellett, hogy van négy másik olyan európai ország is, ahol nem előre megszabott határidőhöz kötött a felhatalmazás hatálya.
Kovács Zoltán rámutatott, hogy a magyar kormány az elmúlt tíz évben folyamatosan bírálatok kereszttüzében állt, többek között a nyugat-európai sajtó, illetve az Európai Parlament (EP) baloldali és liberális frakciói részéről.
Kiemelte azonban, hogy ezzel szemben Věra Jourová, az Európai Bizottság illetékes tagja előző nap azt mondta, hogy a vitatott magyar jogszabály nem ellentétes az uniós joggal.
Az államtitkár kijelentette, hogy a kormány számára a magyar lakosság egészségének, biztonságának és érdekeinek védelme az első.
Hozzátette, a járvány során eddig sikerült elkerülni azokat a problémákat Magyarországon, melyeket az Egyesült Királyságban, Olaszországban és Spanyolországban nem, ezen államok kormányai ugyanis nem tudtak határozott intézkedéseket hozni, amikor szükség lett volna rá.
Az államtitkár a Facebookon is megosztott egy videót az interjúról.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Megöltek egy nőt Budapesten + fotók
A meggyilkolt asszonynak a szintén helyszínen lévő, vérző férjét a mentők kórházba szállították, őt rendőrök őrzik.

A bennfentes tőzsdei kereskedés miatt harmadszorra is kikérték Magyar Péter mentelmi jogát
A Tisza Párt vezére azonban továbbra is ragaszkodik hozzá – mutatott rá Deák Dániel.

Fegyverrel menekül a magyar gyilkos, aki kivégezte volt barátnőjét Ausztriában
Most egész Európa az elkövetőt keresi.

Az ellenzék be akarja vonni a katonaságot a kampányba + videó
A Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója méltatlannak tartja a baloldali támadást.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Világhírű sorozat forgatása zajlik Dunaújvárosban – videó

Nem hallgatott Klopp intelmére a Liverpool sztárja, így reagált Szoboszlai

Hihetetlenül megnőtt Vajna Tímea kisfia, a tündéri Ben igazi hajasbaba – Fotó!

Kurszki áttörés: újabb offenzívát indított az ukrán hadsereg – visszaszereznék az aduászt a béketárgyalások előtt

A Kos és a Neptunusz tánca: 14 év változást hoz az univerzum

Az Európai Bizottság megbüntetné Magyarországot: erre már Von der Leyen sem mer mit mondani

Ilyennek látták a diákok a magyar érettségit

Orbán Viktor bízik benne, hogy az MLSZ kikényszeríti az NB I-es kluboktól az öt magyar játékos szerepeltetését

Dunaújvárosban forgat a Trónok harca sztárja

Ronnie O’Sullivan nem tévedett: megvan Kína első világbajnoka!

Védi Kollár Kingát a főpolgármester

Kádár János sírbeli titkai: máig rejtély, hogy kik lopták el a néhai pártfőtitkár földi maradványait
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Megöltek egy nőt Budapesten + fotók
A meggyilkolt asszonynak a szintén helyszínen lévő, vérző férjét a mentők kórházba szállították, őt rendőrök őrzik.

A bennfentes tőzsdei kereskedés miatt harmadszorra is kikérték Magyar Péter mentelmi jogát
A Tisza Párt vezére azonban továbbra is ragaszkodik hozzá – mutatott rá Deák Dániel.

Fegyverrel menekül a magyar gyilkos, aki kivégezte volt barátnőjét Ausztriában
Most egész Európa az elkövetőt keresi.

Az ellenzék be akarja vonni a katonaságot a kampányba + videó
A Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója méltatlannak tartja a baloldali támadást.