A Pest megyei Zebegény honlapján az olvasható: „Maradj otthon húsvétkor! Ezt kéri a Dunakanyar!”. A felhívást közösen jegyzi Dobogókő, Dunabogdány, Dömös, Esztergom, Kisoroszi, Leányfalu, Pilisszentlászló, Pócsmegyer, Surány, Szentendre, Szigetmonostor, Tahitótfalu, Zebegény, Vác és Visegrád.
Szarvas polgármestere elrendelte több, a Holt-Körös partján található közlejáró, valamint a Liget Hotellel szembeni vízparti lejáró lezárását. Az önkormányzat így azt szeretné elérni, hogy horgászturisták se érkezzenek a hosszú hétvégére a városba.
Korábban közös felhívást adott ki a békésszentandrási és a szarvasi polgármester, hogy a közelgő ünnep idejére a települések szállásadói függesszék fel tevékenységüket, a veszélyhelyzet idején ne fogadjanak vendégeket.
Babák Mihály szarvasi településvezető emellett levelet írt az operatív törzsnek, amelyben azt kérdezi, jól értelmezik-e, hogy a víkendezés nem tartozik a lakóhely elhagyásának kormányrendeletben megfogalmazott alapos indokai közé, és hogy kérhetnek-e ezért intézkedést a rendőrségtől. Írt egy levelet a helyi rendőrkapitánynak is, ebben azt kéri, a járőrök fokozottan figyeljenek a szabályok betartására. Leveleiben azt írta, a szarvasi Körös-holtág mellett több mint ezer kis üdülőt emeltek a telektulajdonosok, akik között dunántúli és budapesti lakosok is vannak.
Ők a jó idő beköszöntével nagy számban megjelentek a telkeken.
A Komárom-Esztergom Megyei Horgászegyesületek Szövetségének 58 tagegyesülete határozatlan időre megszüntette a napijegyek és a horgászengedélyek értékesítését – mondta Zoltai Dániel, a szövetség elnöke az MTI-nek. A megye 19 ezer aktív horgászát arra kérik, szüneteltessék tevékenységüket. A korlátozások betartását halőrök felügyelik.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!