Így vérezteti ki a kormány Budapestet, most kaptak majdnem egymilliárdot árvíz utáni helyreállításra
Az összes támogatást figyelembe véve pedig csaknem 176 milliárd forintot kap a főváros.
Az összes támogatást figyelembe véve pedig csaknem 176 milliárd forintot kap a főváros.

Az önkormányzatok állami támogatását jelentősen emelik.

A miniszter szerint az önkormányzatoknak nyújtott támogatás célja, hogy az emberek a jövőben nagyobb biztonságban élhessenek.

Több mint kétezer önkormányzatot szolgáltak ki szociális tűzifával az állami erdészeti társaságok.

Puskás András: Jelentős potenciált látunk a hamarosan megjelenő TOP Plusz-pályázatokban.

Tiltakozáshullámot váltott ki a román kormány tervezett büdzsémódosítása.

Jövőre az önkormányzatok működése összesen 4200 milliárd forintba kerül, ebből 1050 milliárd forintot biztosít majd a központi költségvetés – közölte Varga Mihály.

A mértékletesség ma sem tartozik a balliberális erények közé.

Budapesten mindössze öt kerületben nem emelték az építményadót 2023-tól.

Újabb pozíciókat szerezhet a Gyurcsány-párt a nagyvárosok önkormányzataiban.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A mentésben a kalocsai tűzoltók, a hajósi önkéntesek, a körzeti megbízott és mentősök vettek részt.

A kormányzati beruházások érdemben javították a főváros közlekedési infrastruktúráját.

Érkeznek a gyerekek és az unokák a kormányfőhöz.

Életveszélyesen megsebesítette volt élettársát.

Nasry Asfura konzervatív üzletembert hirdették ki győztesnek.

Az egyik legszebb keresztény karácsonyi hagyomány a célkeresztben.

Ha mindegyikünk átérezné a másik szenvedését, szolidáris lenne a gyengébbekkel és az elnyomottakkal, akkor más lenne a világ – fogalmazott karácsonyi üzenetében a szentatya.

A magyar válogatott csapatkapitánya öt fotóból álló kis albumot dobott össze.

A frakcióvezető nagy mennyiségben főz, mert a családot és a baráti kört is ő látja el.

A kutatóűrhajóssal beszélgettünk.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.