A közlemény szerint az ÉkszerTV azt a benyomást keltette, hogy a termékekre meghirdetett kedvezményes ár korlátozott időre szól, vagyis gyors döntésre késztetett, így a vevők nem tudtak körültekintően tájékozódni. Valószínűsítették továbbá, hogy az eredeti árat nem is alkalmazta a hirdető, az ATV Zrt. pedig tisztában volt azzal, hogy a műsorok torzíthatják a fogyasztói magatartást. A hirdetések ráadásul a járványveszély miatt sokakhoz eljuthattak, és sokak érdeklődését fölkelthették – hangsúlyozta a GVH.
Az MSZP haláltusája folytatódik: Kunhalmi bejelentette, hogy nem indul újra
A bukott párt a hétvégén dönt arról, hogy társelnöki rendszerben folytatják-e a munkát, tisztújító kongresszusokat pedig októberben tartják majd.