Az Est azt írja: „Holnap, május 1-jén lesz egy esztendeje. Vörös halotti maszk a városon és a világ legkegyetlenebb zsarnoksága ünneplést, lelkesedést, jókedvet parancsolt a népre a sír szélén. Amit valaha a szabadság színének tekintettek, egy példátlanul despotikus hatalom szimbóluma lett. Vörös zászlókkal aggattak tele házat, ablakot, vörösre festették még a villamoskocsikat is, ligetek fáit és halhatatlan, megdicsőült magyarok emlékszobrát. Felperzselődött a város a vörös téboly tombolásában, amelyre sok milliót szórtak az elrabolt magyar államkincstárból, és olyan volt e napon Budapest, mint egy óriási vérpad. […] Most megint itt a május elseje, s a magyar érzésű munkások, akik bizonyára megvetéssel gondolnak azokra, akik velük szemben is oly irtózatos bűnt követtek el, amikor a proletárdiktatúra mélységei felett hajszolták a szegény magyar munkást, s tavalyi májusukkal a régi májust is meggyalázták – csendben, komolyan ünneplik meg a napot. […] A szociáldemokrata párt elhatározta, hogy a május 1-jére a szakszervezetekben tervezett összejövetelek elmaradnak és május 1-én a szakszervezetek helyiségei zárva lesznek.” A Budapesti Hírlap így emlékezik: „El akarták hitetni, hogy ez a világboldogság hajnala. Napról napra merényletek történtek az állam, a társadalom, a család, a vallás, a hazaszeretet ellen, és a kommunista igék mégis az emberi boldogság apoteózisát harsogták a füledbe.”

Az Ujság kijelenti: „A vörös május kannibáli hangulatát az évforduló közeledtével minden tagunkban érezzük.” Az elsejei szám vezércikkében úgy fogalmaznak: „Aki elégedetlen a mával, akinek kifogásai, sérelmei, meg nem érdemelt szenvedései és teljesületlen reményei vannak, az gondoljon vissza a tavalyi vörös májusra, s megvigasztalódhatik.”
A sajtó lehozza a hírügynökségi cikket, miszerint: „A Morning Post […] budapesti jelentést közöl ezen a címen: »Nincsen fehérterror Magyarországon. A kommunisták találták ki«. A jelentés szerint a fehérterrorról szóló rémtörténeteket a kommunisták, a románok, a csehek, a szerbek és Magyarország többi ellenségei terjesztik. […] A Magyarországnak megszabott békeföltételek egyenesen nevetségesek. Lehetetlen Magyarországtól azt követelni, hogy vasat adjon, amikor a területi rendelkezések szerint vasbányáit elveszíti.” A Pesti Hírlap arról ad hírt: „A londoni Timesban kéthasábos, kimerítő cikkben foglalkozik a magyarkérdéssel Lord Newton, az angol felsőház tagja. […] Ez az ország a legtökéletesebb gazdasági és földrajzi egység Európában. Ezeréves tradíciói vannak, és századokon át védte a Nyugatot a török veszedelem ellen. Ennek az országnak a népességét tizennyolcmillióról hétre redukálná a békeszerződés, területét pedig egyharmadára vágná le. E puszta tények maguk helyett beszélnek, és bizonyítják, hogy az entente Magyarország ellen akar a legszigorúbban eljárni.”




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!