Orbán Viktor: Fantasztikus előadás egy inspiráló művészről
A miniszterelnök a Cseh Tamás-estet tekintette meg az Erkel Színházban.
A miniszterelnök a Cseh Tamás-estet tekintette meg az Erkel Színházban.

A korabeli lapok egyöntetűen a magyarság gyászát, fájdalmát és a nagyhatalmak könyörtelenségét emelték ki a Trianoni békediktátum hazai fogadtatása kapcsán.

Az anekdota szerint, amikor 1937-ben bemutatták egyik művét a párizsi világkiállításon, Pablo Picasso így kiáltott fel: „Ki ez a barbár zseni?”

A világ legkegyetlenebb zsarnoksága ünneplést parancsolt a népre a sír szélén.

Az Azt hiszem című előadás az ember magányosságával, a bűnnel, Isten és ember kapcsolatával foglalkozik, mindezekre a súlyos kérdésekre Pilinszky János versei, levelei és esszéi nyomán keresi a válaszokat.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Most megjelent kötetéről is beszélt a korábbi államfő.

A kormány a magyar emberek pénzét a jövőben is szeretné a magyar családokra fordítani.

Nem hiányzik a humor a magyar politikából Orbán Balázs szerint.

Fél percben a Tisza Párt megszorításairól.

A terrorellenes intézkedésekhez hasonló fellépést tesz lehetővé az új brit törvény.

Minden idők harmadik legtöbb beruházása érkezett idén Magyarországra, annak ellenére, hogy immár negyedik éve tombol a háború a szomszédos Ukrajnában – jelentette ki Szijjártó Péter.

Trump fokozza kábítószer-ellenes harcát.

A Manchester City gólfesztivált rendezett Londonban, és megközelítette az éllovas Arsenalt.

A becses „téli” ritkaság a Christie’s-nél talált gazdára.

Gera Dániel a saját szurkolóival vitatkozott a Kazincbarcika elleni döntetlen után.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.