A trianoni békediktátum június 4-i aláírásáról és annak itthoni fogadtatásáról minden napilap bő terjedelemben számol be. A Magyarország így ír: „Formailag, papíron ma írták alá a nemzetgyilkos, népirtó békét. […] Keserű, kuruc fájdalommal, ősi magyar méltósággal talpra állt a főváros és az egész ország ezen a gonosz, fekete pénteki napon. A nemzetgyűlés, az egyházak, a hazafias egyesületek, idegen megszállás elől hozzánk menekült véreink fájdalmas gyülekezete, hivatalos testületek és magánosok mind tiltakoztak az esztelen és kegyetlen békeszerződés ellen, amelyet élő jog alapjául nem tudunk elfogadni sohasem. Vonatok és kocsik megálltak, üzletek, kávéházak bezárultak, […] Színházi előadás, hangverseny nincs ma este.
A főváros közönsége a nemzet nagyjainak szobraihoz zarándokolt dacos fájdalmával hordozván szívében és ajkán is a Himnusz panaszos, mégis reménységet keltő szavait és dallamát.”
A lap Harangzúgás című vezércikke: „Megkondulnak a magyar harangok abban a fél órában, mikor a versaillesi Trianon-palotában aláírták a magyar békét. Consummatum est (bevégeztetett, Jézus utolsó szavai a keresztfán – a szerk.) – a magyar nemzet sorsa betelt a történelmi századok ama fordulóján, amely egy új ezeresztendő felé visz bennünket. […] A régi Magyarországot temetjük, a régi Magyarországnak szól a harangzúgás, a koporsó fölé ráfordítjuk a kripta ajtaját, de – a kardot és a buzogányt visszahozzuk! […] Ami csapás sújtott bennünket, kevés ahhoz, hogy halálba taszítsa ezt a nemzetet, de éppen elegendő, hogy feljajdulva és talpra szökkenve vad és dacos erejére ismerjen és újra megtalálja legnemesebb életösztöneit.”
A parlament mindössze tízperces ülést tart, amelyről Az Ujság azt közli: „A nemzetgyűlés tagjai csaknem teljes számban jelen voltak, midőn Rakovszky István elnök délelőtt tíz órakor megnyitotta az ülést. Fekete ruhák sötétlettek a padokban és sötét dac ült az arcokon, midőn Rakovszky az elnöki székből elmondta a következő enunciációt (nyilatkozatot – a szerk).” Az Országgyűlés elnöke kijelenti: „Minden igazságtalanság, követtessék az el egyeseken vagy nemzeteken, megbosszulja magát és minden igazságtalanságnak megvan az a mélységes megtorlása, hogy belőle a jónak bőséges forrása fakad.
Bízzunk e gyásznapon az isteni Gondviselésben, bízzunk nemzetünk szívósságában, amely egy évezreden át Európa védpajzsa volt. Bízzunk népünk sok jó tulajdonságában és bízzunk végre saját erőnkben, melyet kitartó munkával fejlesztve, igazolni fogjuk ama régi közmondást: Ne bántsd a magyart! A tőlünk elszakított országrészeknek pedig azt üzenjük: ezerévi együttlét után válnunk kell, de nem örökre!