Egy egész nemzet kiáltja: Nem, Nem, Soha!

A korabeli lapok egyöntetűen a magyarság gyászát, fájdalmát és a nagyhatalmak könyörtelenségét emelték ki a Trianoni békediktátum hazai fogadtatása kapcsán.

Az I. kategória győztese: Emberi sorsok. Fotó: Termeczky Kata/NKE

A trianoni békediktátum június 4-i aláírásáról és annak itthoni fogadtatásáról minden napilap bő terjedelemben számol be. A Magyarország így ír: „Formailag, papíron ma írták alá a nemzetgyilkos, népirtó békét. […] Keserű, kuruc fájdalommal, ősi magyar méltósággal talpra állt a főváros és az egész ország ezen a gonosz, fekete pénteki napon. A nemzetgyűlés, az egyházak, a hazafias egyesületek, idegen megszállás elől hozzánk menekült véreink fájdalmas gyülekezete, hivatalos testületek és magánosok mind tiltakoztak az esztelen és kegyetlen békeszerződés ellen, amelyet élő jog alapjául nem tudunk elfogadni sohasem. Vonatok és kocsik megálltak, üzletek, kávéházak bezárultak, […] Színházi előadás, hangverseny nincs ma este.

A főváros közönsége a nemzet nagyjainak szobraihoz zarándokolt dacos fájdalmával hordozván szívében és ajkán is a Himnusz panaszos, mégis reménységet keltő szavait és dallamát.”

A lap Harangzúgás című vezércikke: „Megkondulnak a magyar harangok abban a fél órában, mikor a versaillesi Trianon-palotában aláírták a magyar békét. Consummatum est (bevégeztetett, Jézus utolsó szavai a keresztfán – a szerk.) – a magyar nemzet sorsa betelt a történelmi századok ama fordulóján, amely egy új ezeresztendő felé visz bennünket. […] A régi Magyarországot temetjük, a régi Magyarországnak szól a harangzúgás, a koporsó fölé ráfordítjuk a kripta ajtaját, de – a kardot és a buzogányt visszahozzuk! […] Ami csapás sújtott bennünket, kevés ahhoz, hogy halálba taszítsa ezt a nemzetet, de éppen elegendő, hogy feljajdulva és talpra szökkenve vad és dacos erejére ismerjen és újra megtalálja legnemesebb életösztöneit.”

A parlament mindössze tízperces ülést tart, amelyről Az Ujság azt közli: „A nemzetgyűlés tagjai csaknem teljes számban jelen voltak, midőn Rakovszky István elnök délelőtt tíz órakor megnyitotta az ülést. Fekete ruhák sötétlettek a padokban és sötét dac ült az arcokon, midőn Rakovszky az elnöki székből elmondta a következő enunciációt (nyilatkozatot – a szerk).” Az Országgyűlés elnöke kijelenti: „Minden igazságtalanság, követtessék az el egyeseken vagy nemzeteken, megbosszulja magát és minden igazságtalanságnak megvan az a mélységes megtorlása, hogy belőle a jónak bőséges forrása fakad.

Bízzunk e gyásznapon az isteni Gondviselésben, bízzunk nemzetünk szívósságában, amely egy évezreden át Euró­pa védpajzsa volt. Bízzunk népünk sok jó tulajdonságában és bízzunk végre saját erőnkben, melyet kitartó munkával fejlesztve, igazolni fogjuk ama régi közmondást: Ne bántsd a magyart! A tőlünk elszakított országrészeknek pedig azt üzenjük: ezerévi együttlét után válnunk kell, de nem örökre!

(Felkiáltások: Nem válunk! Soha!) E pillanattól kezdve minden gondolatunk, éjjel-nappal minden szívdobbanásunk arra fog irányulni, hogy régi dicsőségben, régi nagyságban egyesülhessünk velük.”

A szerződés magyar aláírói Benárd Ágost küldöttségvezető (balra, cilinderrel a kezében) és Drasche-Lázár Alfréd rendkívüli követ, államtitkár (jobbra, fedetlen fővel) távoznak az aláírás után. Forrás: Wikipédia

A szociáldemokrata párt lapja, a Népszava Bosszúállás című június 4-i vezércikké­ben úgy fogalmaz: „A bosszúállás diktálja reánk a versaillesi békét és ez a béke éppen ezért nem béke és éppen ezért kell összeomlania, amint az elmék kitisztulnak és a szemekről lefoszlik a bosszú véres felhője.” Az 5-i számban leszögezik: „A békeszerződés igazságtalanságait mindenki átérzi, ellenük lélekben mindenki tiltakozik, mindenkiben él a vágy és akarat ezek megváltoztatására […] Az ellenségeknek meg kell mutatni, hogy ez a nemzet tud és akar élni, be kell bizonyítani, hogy a magyar velük egyenrangú kultúrnép és így kell kierőszakolni jobb fölfogásukat rólunk, akikkel szemben barbár módon alkalmazták a bosszúállás alacsonyságát.”

A Budapesti Hírlap Elvégeztetett című vezető írása – amelyet minden bizonnyal Rákosi Jenő főszerkesztő írt – :

„Ahogy Krisztus egykor vállára vette a keresztet, vállunkra vettük ma a béke keresztjét. De nem minket feszítettek fel rá. Mi csak visszük. Erre a keresztre is az Igazság van felfeszítve és nekünk kell, akiknek vállára tétetett, az Igazságot élve levennünk róla.

[…] Az Igazság levétele és diadalra juttatása nagy, nehéz és keserves munka lesz. Rablók és tolvajok jöttek és kifosztottak bennünket: ezt csak kezünk munkájával, arcunk verejtékével pótolhatjuk. […] Vészt hoz magára s a magyarra, az egész nemzetre az, aki éppen a nagy szerencsétlenség napjaiban akar válogatni a magyarban. Mert szükségünk van a nagy tusában, a nagy helyrehozásban, a nagy újjászületésben mindenkire, aki magyar, aki magyar akar lenni. […] Mindre szükségünk van, akik itt maradtunk, hogy mai fogadalmunkat beválthassuk és visszahozhassuk azokat, akiket önkény és erőszak elszakított tőlünk.”

Az Est beszámol a szülőföldjükről elüldözött menekültek demonstrációjáról is. „A gyilkos békeszerződés ellen csendes némaságával megható tüntető felvonulást rendeztek ma az elszakított területek Budapesten élő menekültjei.

Honfoglaló Árpád vezér szobra előtt már a kora reggeli órákban gyülekeztek Erdély, Kelet-, Észak- és Dél-Magyarország hontalanná tett lakosai, akiket otthonuktól, szülőföldjüktől foszt meg a kegyetlen béke.

Dal nem csendült az ajkakon, szónoklat nem hangzott, csendes és hangtalan volt a hatalmas tömeg, mikor pontban kilenc órakor megindult a menet, hogy az Andrássy úton a bazilikába vonuljon. […] Egy tüntető felkiáltás, egy hangos tiltakozás sem hangzott, ezeknek az otthonukat vesztett embereknek a szívében él és hangzik szüntelenül a Nem, Nem, Soha!”