Tarr Zoltán nem rendelhet el vizsgálatot
Azt is bejelentette Tarr Zoltán, hogy a közmédia átesik majd egy pénzügyi és működési auditon, ami szintén több kérdést is felvet. Például eddig nem derült ki, pontosan milyen auditra utalt a tárcavezető, ki rendelné el és ki végezné a vizsgálatot.
Fontos alapvetés, hogy sem a kormány, sem a miniszter nem rendelhet el auditot, ugyanis a közmédia minden szervezete közvetlenül vagy közvetve az Országgyűlés felügyelete alá tartozik.
Az alkotmányjogász ennek kapcsán kiemelte, a médiatörvény értelmében az ellenőrzési jogkör a felügyelő bizottságot illeti meg: az ellenőrzi az ügyvezetést, jelentést vagy felvilágosítást kérhet, továbbá bármikor átvizsgálhatja, illetve szakértővel megvizsgáltathatja a könyveket, pénzforgalmi számlát, iratokat és pénztárat. Ugyanakkor a közszolgálati médiaszolgáltató könyvvizsgálójának megbízásáról és esetleges leváltásáról a Kuratórium dönt.
Mindez szerinte azt jelzi, hogy a közmédia működésének ellenőrzése a hatályos szabályok szerint nem kormányzati, hanem a közmédia intézményrendszerén belüli hatáskör.
A nyilvános pályázat sem megvalósítható
A miniszter szerint ha megtörtént az audit, a közmédia vezetésére nyilvános pályázatot fognak meghirdetni. Ifjabb Lomnici Zoltán leszögezte, jogilag erre sincs lehetőség, ugyanis a közszolgálati médiaszolgáltató vezérigazgatójának kinevezését külön törvény szabályozza. Az alkotmányjogász rámutatott: a vezérigazgató kinevezéséről és esetleges leváltásáról a kuratórium dönt, a jelölési folyamatban pedig a Médiatanács is meghatározó szerepet játszik.






















Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Sed do eiusmod tempor incididunt ut labore et dolore magna aliqua. Ut enim ad minim veniam, quis nostrud exercitation ullamco laboris nisi ut aliquip ex ea commodo consequat.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!