Ahol a rock, a blues és a jazz szerelmesei otthonra lelnek
Idén harmincharmadik alkalommal rendezik meg Pakson a Nemzetközi Gastroblues Fesztivált.
Idén harmincharmadik alkalommal rendezik meg Pakson a Nemzetközi Gastroblues Fesztivált.
Több mint húsz év után indul újra az oktatás, ami elengedhetelen az üzemidő-hosszabbításhoz.
Szijjártó Péter: A bukott amerikai kormányzat politikai bosszúja a paksi bővítés akadályozása
A csatár novemberben bontott szerződést görögországi klubjával, azóta kereste következő állomáshelyét.
A fővárosiak négy mérkőzés után tudtak újra győzni, és a bajnoki tabellán megelőzték Bognár György együttesét.
A tolnai csapat elszenvedte első hazai vereségét az idényben, a Diósgyőr 4-3-ra győzte le a tolnaiakat.
A város képviselő-testületének lépnie kellett az ügyben.
Sok izgalmat nem hozott a Magyar Kupa 4. fordulójának a záró mérkőzése, a Bp. Honvéd nagyon gyenge volt.
Magyarország a nukleáris termelésre is kiterjeszti az energetikai diverzifikációt.
A Debrecen hatalmas pofonba szaladt bele, 5-0-ra kapott ki a Pakstól, amit Dzsudzsák Balázs nehezen viselt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az olaszok lépésről lépésre engedik át a muzulmánoknak köztereiket, kulturális intézményeiket.
A spanyol hatóságok csak az elmúlt néhány napban négy dzsihadistát tartóztattak le különböző városokban.
A segélyezési programok új alapokra kerülnek.
Zelenszkij szerint új technológiákhoz és lőszerraktárakhoz is hozzáférhetnek.
Az első félidőben eldőlt a három pont sorsa.
Demkó Attila biztonságpolitikai szakértő szerint az Európai Unió részéről egy rendkívül veszélyes narratívaépítés zajlik.
Deutsch Tamás szerint Magyarország nem megy háborúba.
Amikor baloldali kormányzat ellen demonstráltak a tüntetők, a HVG publicistája rendőri erőszakra buzdított.
Az első félidőben eldőlt a három pont sorsa.
Demkó Attila biztonságpolitikai szakértő szerint az Európai Unió részéről egy rendkívül veszélyes narratívaépítés zajlik.
Deutsch Tamás szerint Magyarország nem megy háborúba.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.