Tarlós István és a közlekedésmérnök végzettségű Wintermantel Zsolt az István út és a Pozsonyi utca felújításáról is megállapodtak. A tervezés már régen elkezdődött, a projekthez minden elő volt készítve, az előző polgármester az 1,8 milliárd forintos forrást is megszerezte ahhoz, hogy az utat rendbe tegyék. Az István út és annak folytatása, a Pozsonyi út az egyik fő közlekedési tengelye Újpestnek, a felújítása már régen váratott magára. Lassan olyan állapotúvá válik, mint a Görgey Artúr utca volt a Demszky-érában. Abban az időben a Görgey utca a legrosszabb állapotú fővárosi utak top 3-as mezőnyében szerepelt, igazi autógyilkosként tartották számon az újpesti sofőrök.
Az Origo hangsúlyozza: a korábbi megállapodást megörökölte Karácsony Gergely és Déri Tibor is, már csak neki kellene fogni a munkálatoknak, hogy több autótengely ne törjön el, amikor az István útra kanyarodik a gépkocsivezető. A felújítást az előző vezetés 2020-ra ütemezte be, Wintermantel Zsolt kész megvalósítási terveket, engedélyeket és pénzt hagyott az utódjára. Mindössze meg kellett volna fogni a lapát nyelét.
A portál arról is ír: az István út–Pozsonyi utcai tengely az egyik legjelentősebb útszakasza Újpestnek. A kertváros irányából és a környező lakótelepekről gyűjti össze a forgalmat úgy, hogy két villamos és sok autóbuszjárat közlekedik rajta. Érinti Újpest-központ metróvégállomást, keresztezi az Árpád utat, óriási autóforgalmat bonyolít le, biztosítja a környező lakosság gyalogos közlekedését és összeköti Újpestet Angyalfölddel – mondta el lap érdeklődésére Ozsváth Kálmán.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!