Ez húzódhat meg az újpesti DK-s politikai alku hátterében
Déri Tibor mégsem vonul vissza a közélettől – tudta meg a Magyar Nemzet.
Déri Tibor mégsem vonul vissza a közélettől – tudta meg a Magyar Nemzet.
A Momentumból DK-ba igazoló polgármester szerencsére talált maga helyett valakit, Gyurcsány egyik embere indul helyette.
A Gyurcsány-módszer újpesti vetülete is közrejátszhatott Déri Tibor politikai manővereiben.
Öt évük volt rá, de semmit nem valósítottak meg a dunai zöldfejlesztésekből.
Az újpesti Fidesz szerint nem lett volna nehéz a feladatot megoldani, az anyagi forrás is rendelkezésre állt a kivitelezéshez.
A négy lakás kialakítása ugyanannyiba vagy többe kerül, mint ha a piacon négy új építésű lakást vásárolt volna Újpest.
A főpolgármester-helyettesek közül egyedül Bősz Anettnek van autója.
Úgy néz ki, a Párbeszédet nagyon megviselte, hogy pártigazgatójuk a DK-ba igazolt. Mellár Tamás megélhetési politikusnak nevezte Kocsis-Cake Oliviot.
A kerületi polgármestereik elutasították a kormányzati pénzt, az árnyékkormány viszont karácsony előtt is osztogatott.
Újpest polgármestere a helyi sporttelep átadására elment, de most is Trippon Norbert, alpolgármester beszélt helyette.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Ez az Oroszország elleni tizennyolcadik szankciós csomag.
Az ukrán sajtó és az Euronews riportja szerint nem bántalmazás okozta Sebestyén József halálát, ám a nyilvánosságra került bizonyítékok és tanúvallomások más képet festenek.
Keresett is vele rendesen, még kiskorúnak is adott el belőle.
A Hamász vezetői a túszok sorsát is ehhez kötnék.
Egy idős férfi kórházba került.
Természetes jelenség lehet.
Alexander Dobrindt német belügyminiszter osztrák, lengyel, dán, francia és cseh kollegájával az illegális bevándorlás elleni küzdelem szigorításáról tárgyalt pénteken.
Egy idős férfi kórházba került.
Természetes jelenség lehet.
Alexander Dobrindt német belügyminiszter osztrák, lengyel, dán, francia és cseh kollegájával az illegális bevándorlás elleni küzdelem szigorításáról tárgyalt pénteken.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.