Némasági fogadalmat tett Déri Tibor?

A felújított újpesti sportcentrum átadójára már el tudott jönni Déri Tibor újpesti polgármester, de most sem szólalt fel, helyette a DK-s Trippon Norbert mondott köszöntőt. Nagy István, az újpesti Fidesz frakcióvezetője lapunknak elmondta: a DK-s alpolgármester azon dolgozik, hogy függetlenné maszkírozza magát a 2024-es választások előtt.

2022. 12. 23. 6:10
null
budapest, Fővárosi Közgyűlés Déri Tibor Újpest polgármestere Fotó: Teknős Miklós
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Felépült a kétszázhatvanezer forintos legó Eiffel-torony, úgy tűnik, így Déri Tibor is el tudott jönni, de a maszkja mögé bújva töltötte a délutánt, most is Trippon Norbert álpolgármester szólalt fel a kerületvezetés nevében – vázolta fel lapunknak a tegnapi eseményen történteket Nagy István, az újpesti Fidesz frakcióvezetője. 

A felújított újpesti sportcentrum, és jégcsarnok átadásán Trippon Norbert arról beszélt, hogy függetlenként kell vezetni a területet, sőt a korábbi városvezetés A mi pártunk Újpest szlogenjét is elkezdte használni. 

Wintermantel Zsolt, a IV. kerület korábbi fideszes polgármestere, a fővárosi Fidesz–KDNP frakcióvezetője arra kérte a baloldali kerületvezetést, hogy a továbbiakban próbáljanak meg beruházásokat indítani Újpesten. Finoman célozva arra, hogy eddig semmit nem tudott felmutatni a baloldali városvezetés.

Nagy István szerint a DK-s alpolgármester azon dolgozik, hogy a kerületet 2010-ig vezető Derce Tamás polgármester örököseként tüntesse fel magát. Mint mondta, a nemrégiben a budapesti DK éléről leváltott Trippon ezzel Gyurcsányék pártjától is próbál távolodni, hogy helyben növelje esélyeit a 2024-es önkormányzati választások előtt. 

A legutóbbi szereplése idején (amikor Déri Tibor inkább legózott otthon, és nem is jelent meg) Trippon már arról beszélt, hogy ő vezeti a kerületet. Nagy István értékelése szerint egyébként nagyon hasonló volt az akkori és a mostani esemény. Mindkét alkalommal odacsődítették a helyi vezetőket, akik a baloldali önkormányzattól semmit nem kaptak 2019 óta, de most Trippon Norbert örömmel reklámozza magát előttük. Kitért arra, hogy Derce Tamás korábbi polgármestert is elhívták, ő azonban nem ment el a rendezvényre, mert nem akart fotózkodni a DK-s alpolgármesterrel. Nagy István emlékeztetett arra, hogy a ciklus elején Tripponék még csökkentették a korábbi, köztiszteletben álló polgármester életjáradékát ötezer forintra, amivel szerinte meg is alázták őt. Most a teljesítményük hiányának elfedésére, szavazatszerzésre használnák a nevét. Így nem csoda, hogy elegánsan kitért a közös fotózkodás elől. 

Ismert, Déri Tibor októberben jelentette be, hogy kilép a Momentumból, a Fővárosi Közgyűlésben pedig később átült a DK frakciójába is. A momentumos kerületvezető azt is bejelentette, hogy nem indul újra 2024-ben az újpesti polgármesterségért, utódja pedig az DK-ban politizáló alpolgármester, Trippon Norbert lesz. 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.