Mi lesz itt? A Pjunyik edzője reagált az elmaradt győri piros lapra
Izgalmas végjátékot hozott az EFO FC Győr és a Pjunyik Jereván csütörtöki visszavágója a Konferencialiga selejtezőjének 2. fordulójában. A vendég örmények a hajrában szépítettek, ami hosszabbítást ért volna nekik, ám Daniel Stefuljé volt az utolsó szó a 91. percben, aki beállította a 3-1-es végeredményt. A horvát védő ezután két sárgát is begyűjtött, de a jogos pirosat nem. A Pjunyik vezetőedzője, Jegise Melikjan többek között erről is beszélt a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón.

Melikjan hozzátette, a Győr rászolgált a továbbjutásra.
– Először is gratulálok az ellenfélnek — megérdemelten győzött, de ha mi nyerünk, az is megérdemelt lett volna. Mindkét csapat méltó volt a továbbjutásra. Megvannak az okai, amiért nem mi jutottunk tovább. Úgy gondolom, hiányoztak az erőforrásaink: kevés játékosunk volt, néhányan nem is álltak teljesen készen a mérkőzésekre, másoknak pedig túl korai volt ezen a szinten játszani. Ennek következtében kevés lehetőségünk volt arra, hogy a második félidőben erősítsük a játékunkat.
Lehet, hogy kritizálni fognak, sőt, biztosan fognak is amiatt, hogy nem játszottunk támadó futballt, de nekem fel kell mérnem a csapatom képességeit, és ezek alapján kitalálni taktikát az idegenbeli mérkőzésre. A mostani állapotunkban nem álltunk készen arra, hogy egy ilyen ellenfél ellen domináljunk. A mérkőzés végére sikerült a térfelükre szorítanunk őket, és dominálnunk, de addigra az ellenfél már elvégezte a feladatát, és teret adott nekünk a játékra.
Az első félidőben az volt a tervünk, hogy hátulról építkezünk, de az ellenfél túl erősen letámadott, így túl mélyre szorultunk vissza. Nagyon csalódott vagyok a vereség miatt, de elégedett vagyok a csapatommal, és büszke vagyok a játékosokra – tette hozzá az örmény szakember.
Ha minden így marad, az ETO FC Győr a Pjunyik Jereván elleni párharc 4-3-as megnyerése után a Konferencialiga selejtezőjének 3. fordulójában az AIK Stockholm ellen folytatja. Jövő csütörtökön Svédországban lesz az első mérkőzés.
További Sport híreink
További Sport híreink
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!