A hat demokrata és egy republikánus bíróból álló kaliforniai legfelsőbb bíróság szerdán elutasította a republikánusok keresetét, amely a kaliforniai kormányzó Gavin Newsom által a szövetségi választókerületek újrarajzolására beadott kérvény jogszerűségét kérdőjelezte meg. A bíróság szerint a demokraták jogosan kerülték meg az új törvényjavaslatokra előírt 30 napos várakozási időt. A kormányzó és más demokraták a szövetségi választókerületeket oly módon rajzolják át, amely öt új helyet biztosít majd számukra a választásokon – írta meg a Breitbart.

Fotó: PATRICK T. FALLON/AFP
Kaliforniában bármit lehet?
Korábban arról is írtunk, hogy Kalifornia állam kormányzója, Gavin Newsom a nemek közötti egyenlőségre hivatkozva nemrég beperelte az amerikai szövetségi kormányt. A per tárgya a transznemű sportolók iskolai és egyetemi sportban való részvétele.
A kaliforniai kormányzó körül most újabb botrány rajzolódik ki: bár a helyi törvények szerint egy törvényjavaslatról a törvényhozás csak 30 nappal a benyújtás után dönthet, a demokraták láthatóan megkerülték ezt a határidőt egy vitatott gyakorlattal — azzal, hogy átvettek más, már több mint 30 napja függőben lévő törvényjavaslatokat, törölték azok tartalmát, és helyette az újrarajzolásról szóló szöveget illesztették be.