A Maribor török vezetőedzője, Tugberk Tanrivermis csalódottan értékelt a Paks elleni kiesés után.

Először is gratulálok az ellenfélnek. Úgy jutottak tovább, hogy egyetlen helyzetük sem volt két meccs alatt.
A párharc 180 percig tartott, ha kihasználjuk a lehetőségeinket, akkor továbbjuthattunk volna. Sajnos ez nem sikerült, de a csapatomra és a szurkolókra nem lehet panasz, mindent beleadtak. Nagyon szomorúak vagyunk, de holnaptól a következő meccsekre kell koncentrálnunk – idézi a Maribor edzőjét az M4 Sport.
A Paksnál megérdemeltnek tartják a továbbjutást
A Paksot irányító Bognár György szerint egy nagyon jó ellenfelet sikerült kiejteniük.
– Kreatív, jó játékosok alkotják a Maribort, csapatjátékban viszont felvettük velük a versenyt, így úgy gondolom, megérdemelt a továbbjutás. Az első mérkőzésen kevesebb ideig tudtuk irányítani a játékot. Most a kezdeményező játék meglepően az első félidőben és a másodikban is sikerült, kivéve a mérkőzés végét. Ekkor – ahogyan az odavágón is – beszorítottak minket, és valamikor csak a szerencse mentett meg a góltól. Szabó János harminchat évesen, balhátvéd létére először játszott jobb belső védőt. Ennek ellenére tökéletesen megoldotta a feladatát. Az egyéni labdamegjátszásokban fejlődtünk az előző Maribor elleni meccs óta, ezáltal folyamatosabb volt a játékunk is. Ez annak is köszönhető, hogy már több tétmeccs is van a srácok lábában – olvasható Bognár György értékelése a paksifc.hu-n.