– Egyáltalán nem bánom, azt a felajánlást tudom tenni, hogy amit az elmúlt 30 év, önkormányzati pályán eltöltött időszakban korrupciós pénzt velem kapcsoltban felfedeznek, azt azonnal átutalom a Párbeszédnek – reagált ironikusan Tarlós István az ATV Egyenes beszéd című műsorában arra, hogy a főváros az elmúlt tizenöt év fővárosi ügyeit vizsgáló bizottságot állít fel. A volt főpolgármester szerint a bizottság napirendjén szereplő nyolc ügy közül több még Demszky Gábor idejére esik, és egy része Karácsony Gergely főpolgármester korábbi, polgármesteri ciklusát is érinti.
– A 4-es metró valamennyi szerződését az MSZP–SZDSZ kötötte. Parkolási szerződést csak kerületek kötöttek, maximum egyes kerületek becsaphatták a fővárost, így ebben csak a kerületek, például Zugló ügyeit lehet vizsgálni. A 3-as metrót nyugodtan megnézhetik, vállalom, az a mi beruházásunk volt. A Biodóm-projektet a Gyurcsány-kormány volt minisztere, Persányi Miklós vezényelte le, akit én a helyén hagytam, minden szerződést ő írt alá. Az e-jegyrendszer ügyében magam tettem feljelentést, az ügynek személyi konzekvenciái is voltak. A Bálnát hét darab perrel együtt örököltük, végül eladtuk az államnak. A patkányirtás ügyében a korábbi cég leváltását soha nem tárgyalta a Fővárosi Közgyűlés, ez bizottsági kompetencia volt, aminek Karácsony Gergely is tagja volt kerületi polgármesterként. Karácsony igennel szavazott a mostani cég megbízására és a Bábolna Zrt. leváltására. A Rácz Fürdő ügyében pedig a korábbi, 2010 előtti fővárosi vezetés gondozta ezt a projektet, a most letartóztatott Széchenyi-bankosokkal együtt – sorolta Tarlós István. Majd úgy fogalmazott: – Ne húzzuk az időt, ne facebookozzunk, ne mondjunk hangulatkeltő dolgokat. Ha ezek valóban korrupciógyanúsak, akkor azonnal tegyék meg a főváros részéről a rendőrségi feljelentést, ahogy mi megtettük az e-jegyrendszer esetében – hangsúlyozta a volt főpolgármester.
A Széchenyi Lánchíd kapcsán emlékeztetett – amit Karácsony Gergely sem tagadott –, hogy Budapest kasszáját nem üresen adták át, abban 200 milliárd forint volt tavaly október 13-án.