Az Innovációs és Technológiai minisztérium Közlekedésbiztonsági Szervezete közzétette a tavalyi dunai Hableány-katasztrófa szakmai vizsgálatáról készült időközi jelentést. A ténymegállapításokat rögzítő jelentést összevetve a nyomozati iratokkal, a tanúkihallgatási jegyzőkönyvekkel, az igazságügyi szakértői vélemények sorával, végül a vádirattal, megállapíthatjuk: az időközi jelentés semmilyen új információval nem szolgál az eddig a Magyar Nemzet által közzétett adatokhoz képest.
Fontos hangsúlyozni, az időközi jelentésben a ténymegállapításon túl következtetéseket nem vonnak le, azt a nyomozó és a vádhatóság egyébként is megtette már.
Az időközi jelentés a vádiratban visszaköszönő módon leírja a baleset folyamatát.

Fotó: Innovációs és Technológiai Minisztérium, Közlekedésbiztonsági Szervezet
A Hableány egy egyórás városnéző körútra indult, fedélzetén 33 fő koreai utassal és kétfős magyar személyzettel. A Lánchíd alatti szakaszon völgymenetből hegymenetbe fordult, hogy visszatérjen a Jászai Mari téri kikötőhelyére. A Viking Sigyn is elindult hegymenetben, a Lánchídtól. A bal part mellett haladt 1,7-2,2 km/óra sebességgel – az utasok fotózták a várost. A Hableány 7 km/óra sebességgel megelőzte a 2,2 km/óra sebességgel Haladó Viking Sigynt balról, a hajók gyorsan távolodtak egymástól. A Parlamentet elhagyva a Sigyn gyorsított, és felvette a Margit híd meghajózásához szükséges menetirányt. A Hableány jobbra tartva a bal part felé húzódott. 21 órakor a Hableány keresztezte a Sigyn útvonalát, és átkerült annak jobb oldalára. A két hajó távolsága ekkor még 190 méter volt egymástól.

Fotó: Innovációs és Technológiai Minisztérium, Közlekedésbiztonsági Szervezet
A Sigyn gyorsított, a híd előtt már 12,4 km/óra sebességgel haladt. A két hajó távolsága folyamatosan csökkent, és a hidat elérve egyszerre haladtak be a hegymenő forgalom számára kijelölt hídnyílásba. 21 óra 05 perckor összeütköztek. A Sigyn keresztbe fordította, majd oldalára döntötte a Hableányt, ami felborult és hét másodperc alatt elsüllyedt. A Sigyn megállt. Veszélyes lett volna a hídpillérek között maradni, ezért ezután hegymenetben kihajózott a híd alól. A híd utáni területen megállt. A személyzet mentőgyűrűket dobott a vízbe, és a hajó mentőcsónakjával megkezdte a vízben lévő emberek mentését. A hajó vezetője körülbelül 21 óra 09 perckor kezdte meg az eset bejelentését a NAVINFO rádióállomásnak. A Sigyn a helyzetét 21 óra 38 percig tartotta, majd a NAVINFO rádióállomással történt egyeztetést követően az első alkalmas helyen kikötött.