Darák Péter a legfőbb bírói fórum félévértékelő sajtótájékoztatóján elmondta: a 2012. január 1-je óta hozott kúriai döntésekkel szemben lehet benyújtani a panaszokat, amelyeket kilenctagú panasztanács bírál el. A testületben minden kollégium képviselteti magát.
Hozzátette: jelenleg minden kérdésben a tanácsnak kell döntenie, ezért indokolt lehet a tanácselnöki jogkör megteremtése, hogy ő a testület összehívása nélkül hozhasson adminisztratív, eljárási döntéseket. A jogalkotónak rendeznie kell azt is, hogy miként kell megítélni a költségmentességet a panaszügyekben.
A koronavírus-járvánnyal kapcsolatban Darák Péter elmondta: a veszélyhelyzetben szerzett tapasztalatok alapján a Kúria kezdeményezi, hogy polgári és közigazgatási ügyekben csökkenjen a nyilvános tárgyalások száma, így csökkentve a fertőződés veszélyét. A javaslat szerint polgári ügyekben a Kúria a felülvizsgálati kérelmet az iratok vizsgálata alapján, fő szabály szerint tárgyaláson kívül bírálja el, ezalól kivételt jelentene, ha a tanács indokoltnak tartja a felek meghallgatását. A veszélyhelyzet idején a felek nagy része nem kifogásolta, hogy tárgyaláson kívül született ügyében ítélet – tette hozzá a Kúria vezetője. Közigazgatási ügyekben azt javasolják, hogy a Kúria akkor tartson tárgyalást, ha valamelyik fél kéri és a tanács indokoltnak tartja a nyilvánosságot.
A győri gyermekgyilkossággal kapcsolatban az elnök elmondta, hogy a Kúria még az év elején javasolta a jogszabályok módosítását, a többi között a hatékonyabb kommunikációt a kapcsolattartási ügyekben eljáró bíróságok és a gyámhivatal között, és a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségének szigorítását. A megszületett törvényjavaslatok tükrözik a Kúria javaslatait – jelezte.
A börtönkártérítésekről szólva megjegyezte, a veszélyhelyzet segített, hogy lehiggadjanak az álláspontok a kérdésben. Kiemelte: a jogalkotó nem vonja kétségbe, hogy a jogsérelmet elégtételnek kell követnie, de az áldozatok igényérvényesítését akarja előtérbe helyezni.
A gyöngyöspatai iskolaüggyel kapcsolatban azt mondta: a bírói gyakorlat feladata lesz annak kialakítása, hogyan illeszthető be az oktatási szolgáltatás és képzés az általános szankciórendszer körébe, például milyen részletesen kell meghatározni, továbbá hogyan kényszeríthető ki, hajtható végre.