Mostantól jogegységi panaszt lehet benyújtani a Kúriához
„A veszélyhelyzet segített, hogy lehiggadjanak az álláspontok a kérdésben” – hangzott el a börtönkártérítések kapcsán.
„A veszélyhelyzet segített, hogy lehiggadjanak az álláspontok a kérdésben” – hangzott el a börtönkártérítések kapcsán.

Újabb nemzetközi támadásra számít a Fidesz, miután a kormánytöbbség megszavazta a börtön kártérítések kifizetésének azonnali felfüggesztését.
A börtönkártérítések kifizetésének felfüggesztése, az MSZP-től a DK-hoz való átpártolás és a józsefvárosi hajléktalanok ügye voltak a Hír TV Plusz-mínusz című műsorának tegnapi témái.
Bár nincs előírva kötelező jogi képviselet, a fogvatartottak kártérítési ügyeinek csaknem hetven százalékában ügyvéd járt el. Ennek oka az lehet, hogy a védők jelentős haszonra tehettek szert.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Fidesz frakcióvezetője nem hagyta szó nélkül a Maja T. néven ismert, szélsőbaloldali, antifasiszta aktivistának az ügyében hozott ítéletet.

Világszínvonalú, magyar fejlesztésű CT-berendezés segíti a gyógyulást Gyulán.

A város közgyűlése szerdán úgy döntött, hogy nem oszlatja fel magát.

Lejtmenetben a Tisza, stabilan vezet a Fidesz.

Vitalij civilben keramikusművészként dolgozott, de kötelességének érezte az ország védelmét.

A halottak száma folyamatosan növekszik.

Kegyetlen, amit a támadás maga után hagyott.

Egy, a napokban megjelent nemzetközi tanulmány állításával ellentétben a hazai alma egészséges és biztonságos.

A tavalyi év rekordnak számított a járműállomány zöldítésében.

Jelentős átrendeződéssel indult az év a fiatal használt autók piacán.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.