Leleplezték Stéberl András szobrát Gyulán

A hagyományok és értékek őrzése és továbbvitele viheti sikerre a magyar mezőgazdaságot – mondta az agrárminiszter csütörtökön Gyulán, ahol leleplezte a gyulai kolbász megalkotójáról, Stéberl Andrásról készített szobrot.

Forrás: MTI2020. 07. 23. 19:44
GRGNYI Ern; KONDOR Pter; VARGA Gza; NAGY Istvn
Gyula, 2020. július 23. Nagy István agrárminiszter (b), Görgényi Ernõ Gyula polgármester (b2) és Kondor Péter evangélikus püspök (j) leleplezi Stéberl András szobrát a gyulai evangélikus templom elõtt 2020. július 23-án. A gyulai kolbász megalkotójáról készített szobrot Széri-Varga Géza alkotta. MTI/Rosta Tibor Fotó: Rosta Tibor
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Daka Zsolt, a Gyulahús ügyvezető igazgatója elárulta, ma is Stéberl András receptje alapján gyártják a kolbászt, a Gyulahús Kft. szárazáruüzeme pedig jelenleg is a Stéberl-féle üzemben működik.

A szobrot az evangélikus templom előtt állították fel, ugyanis a hentesmester jelentős részt vállalt a templom felépítésében: az oltárt ő emeltette carrarai márványból, és ő rendelte meg az oltárfestményt is. Az evangélikus gyülekezetben előbb egyháztanácsi tag volt, majd a gyülekezet gondnoka, később presbitere lett – idézte fel Pápai Attila lelkész.

A 208 centiméter magas, egész alakos bronzszobrot Széri-Varga Géza érem- és szobrászművész alkotta. Egy álló alakot ábrázol télikabátban, fején kalap, kezében kesztyű és esernyő. Sokszög alakú gránitkövön áll, mellette süttői mészkő sztélé, melyen kézzel vésve látható a brüsszeli diploma másolata és az életmű hitvallását jelentő szavak: hit, erő, szorgalom, kitartás, szeretet.

Az alkotásra Kondor Péter evangélikus püspök kért áldást. A szobor leleplezésén részt vettek Stéberl András leszármazottai is.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.