Diana hercegné és Teréz anya fáklyája megérkezett Gyulára
Harminchat éve indult világ körüli útjára a Békefutás.
Harminchat éve indult világ körüli útjára a Békefutás.
Hatvan kiállító mutatja be különleges növényeit, kertészethez kapcsolódó termékeit.
A Tündöklő Jeromos rendezéséért részesült az elismerésben.
A történelmi íjász-világbajnokságra tizenkilenc országból érkeznek íjászok.
Jelenleg ötven embert alkalmaznak a gyulai gyárban, néhány éven belül szeretnék elérni a 250 fős alkalmazotti létszámot.
Idén is megidézik a gyulai vár ostromát a Gyulai végvári napokon.
„Ha mindenki úgy tösz, ahogy tönni köll, minden úgy lösz, ahogy lönni köll.”
A Corner a város vendéglátásának egyedi színfoltja. Az étkező részleg területén üldögélők láthatják a serfőző berendezéseket is az üvegfalon túl.
Felvettek már huszonöt mérnököt, akiknek a szakirányú továbbképzése is befejeződött; az akadémia Európában egyedi képzést nyújt.
Gyulán egy korábban a megméretéstől visszalépett politikus jelentette be, hogy tavasszal ringbe száll.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A helyzet egyre romlik Erzsébetvárosban.
Magyar Péter emberei az erdélyi magyarság vezetőit gázkamrát működtető zsidókhoz hasonlították.
A Tisza Párt adót emelne egy választási győzelem esetén, a kormány erről kéri ki a magyarok véleményét.
A 93 százalékos béremelés sokakat csábított vissza a tanári pályára.
A voksolás eredménye szerint az ellenzéki ANO a szavazatok 34,51 százalékát szerezte meg.
A demokraták igyekeznek akadályozni az elnök rendcsinálási törekvéseit.
Felháborító jelenetek zajlottak a városban: az U Kolozsvár drukkerei letépték egy házról a magyar és a székely zászlót, majd elmenekültek.
Puzsér Róbert barátai és üzletfelei eredetileg megbékélés menetet terveztek mára, azonban az események elsodorták ezt a nemes ötletet.
"Our patriot friends, Georgian Dream (GD), won first place by a landslide in the municipal elections. Bravo!" wrote Peter Szijjarto.
Az ökölbe szorított kéz évtizedek óta az agresszív baloldali és radikális mozgalmak egyik legfontosabb szimbóluma.
Arina Szabalenka elmondta, hogyan éli meg a szörnyű üzeneteket, és mit tesz ellene.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.