Novák Katalin: Magyarország jogállam, és ez így is marad

Magyarország csak akkor járulhat hozzá az Európai Unió Covid–19-es újjáépítési alapjához, ha az EU lezárja a Magyarország elleni hetes cikkely szerinti eljárást – hangsúlyozta Novák Katalin, a Fidesz alelnöke csütörtökön a Die Weltnek adott interjújában.

Forrás: MTI2020. 07. 16. 12:55
NOVÁK Katalin
Budapest, 2020. július 1. Novák Katalin, az Emberi Erõforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelõs államtitkára a XVI. kerületi Napsugár Bölcsõde új részlegének átadásán 2020. július 1-jén. MTI/Bruzák Noémi Fotó: Bruzák Noémi
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A tárgyalásokon téma volt, hogy a Fidesz az Európai Néppárton belül hogyan tud szövetségesként együttműködni. Novák Katalin azt mondta: a német uniópártoknak nem áll érdekében, hogy elhagyják az Európai Néppártot. Megjegyezte azt is, hogy a hangulat most némileg megváltozott amiatt, hogy a „médiumok a magyar veszélyhelyzetről hamisan tudósítottak”. Novák Katalin megjegyezte: „sokakban felmerült a kérdés, ha ezek a beszámolók valótlanok voltak, akkor lehet, hogy a többi, Magyarországról szóló kritikus tudósítás sem volt igaz?”.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy az Európai Néppártban egymás ellen harcolnak, ahelyett, hogy a valódi ellenfélre koncentrálnának, és túl keveset foglalkoznak a jövő központi kérdéseivel.

„Mi az Európai Néppárt alapértékei mentén keressük a válaszokat a jövőbeli kihívásokra – de balra tolódás nélkül”

– szögezte le. Kifejtette: segíteni akarnak, hogy a biztonság, a migráció, a digitalizáció, a demográfia, a gazdaság, területén és az EU, illetve a nemzetállam viszonyában konzervatív, kereszténydemokrata stratégiákat fogalmazódjon meg. „Ha megy az Európai Néppárton belül, akkor szívesen maradunk. Ha nem, akkor nem” – mondta Novák Katalin.

Egyébként a néppárti tagság megítélése a Fideszben is változó – jegyezte meg . „Néhányan legszívesebben már rég távoztak volna” – tette hozzá.

Novák Katalin az interjúban kitért arra is, hogy

rossz tapasztalatuk van azzal, „ahogyan a média egyes szereplői manipulálják a valóságot”.

Példaként említette a magyar parlament állítólagos berekesztését. Az újságíró felvetette, az időkorlát nélküli veszélyhelyzet kihirdetése aggodalomra adott okot és magyar újságírók nyomás alatt érezhették magukat a rémhírterjesztésért kiszabható büntetések miatt. A Fidesz alelnöke kiemelte: „a hiteles médiumok egy demokrácia elengedhetetlen részei, viszont a fake news, a valóság elferdítése és a kellemetlen tények elhallgatása árt a demokráciának”.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.