A miniszterelnök-helyettes szerint a néhai gróf örök példa a mindenkori magyar vadászoknak, ő az, akin keresztül a nem vadászok is megsejthetik, átérezhetik, hogy mit jelent vadásznak lenni.
– Az ember részese a naturának és részese a kultúrának, a naturának a gyermeke, a kultúrának a teremtője. A vadászlétnek éppen az a lényege, hogy ez a kettő a legtermészetesebb módon esik egybe – jelentette ki a politikus.
Semjén Zsolt azt mondta: a természeti lét maga a vadászlét, hiszen mindannyiunk őse vadászott, ha nem tette volna, nem maradt volna életben, és most nem lennénk itt; ennek az öröksége az a szenvedély, ami minden vadászban benne él.
Emlékeztetett: amikor az ember létrehozta a kultúrát, az a kezdet kezdetén a vadászathoz kapcsolódott, elég, ha a rítusokra, a fegyverek díszítésére, az állatok ábrázolására gondolunk.
Senki sem tudott olyan szépen írni a vadászati szenvedélyről, mint Széchenyi Zsigmond, aki a leghitelesebben boncolta az emberi természetben lévő vadászati szenvedélyt, annak gyökerét és mai meglétét. Egyben a bajor–osztrák–cseh–magyar vadászati kultúra megtestesítője, örököse is volt, könyvei pedig nem pusztán a vadászatok leírásai, hanem néprajzi, történelmi ismeretek például Afrikáról.
Fotó: MTI/Varga György
Széchenyi Zsigmond személye az egész magyar vadásztársadalomnak és a nem vadászoknak is megkerülhetetlen jelentőségű, mert rajta keresztül be lehet mutatni, mi a különbség az igaz vadász és a puskás ember között – mondta.
– Czinege elvtárs vagy néhány újgazdag figura idézőjelbe tett vadászata az a puskás ember vadászata, Széchenyié pedig az igaz vadász vadászata. Ez a különbség az ember cselekedete és az emberi cselekedet között – vélekedett Semjén Zsolt.
Hozzátette: a vadász-író magyarsága példaértékű, hiszen a magyar nyelv szépségével zseniálisan tudott fogalmazni, hitvallását pedig jól mutatja, hogy itt maradt, nem ment el Nyugatra, pedig megtehette volna.
Széchenyi Zsigmond (1898–1967) Afrika-vadász, utazó, író kitelepítettként először a Tiszántúlra, majd 1951-ben befogadottként Balatongyörökre került, ahol 1959-ig élt. Alakját Orr Lajos szobrászművész formálta bronzba.
