Új bíróra szignálták Simon Gábor ügyét a pert eddig tárgyaló ítész tartós akadályoztatása miatt. A Fővárosi Törvényszéken így újrakezdődik az MSZP volt elnökhelyettese ellen egyebek mellett költségvetési csalás miatt már 2016-tól tárgyalt büntetőper. A bíróváltás következtében kialakult helyzet nem azt jelenti, hogy az új bíró alapjaitól kezdve újra lefolytatná a bizonyítási eljárást. A tavalytól érvényben lévő, módosított büntetőeljárásról szóló törvény felgyorsítja az újrakezdett perek tárgyalását. Az új bíró ugyanis az eddig keletkezett bírósági iratok tartalmát ismerteti, és az iratok felolvasása után folytatja a tényleges bizonyítási eljárást.
Az ügy 2014-ben robbant ki a politikai kalandornak tartott Welsz Tamás rendőrautóban elkövetett öngyilkossága után. A Welsz-hagyatékból kerültek elő az MSZP elnökhelyettesére nézve terhelő hamis okiratok.
A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) nyomozása megállapította, majd vádiratba is foglalta, hogy Simon Gábor rövid idő alatt 267 millió forint bevételt szerzett, ami után nem fizetett személyi jövedelemadót és egészségügyi hozzájárulást, ezzel 128 millió forint vagyoni hátrányt okozott a költségvetésnek.

Fotó: Mirkó István
A vádhatóság letöltendő börtönbüntetés kiszabását indítványozta a volt politikusra, akit hamis magánokirat nyolcrendbeli felhasználásának vétségével, valamint felbujtóként elkövetett közokirat-hamisítással is vádolnak. Simon Gábor 2008 januárjától a következő év áprilisáig több mint 570 ezer eurót és 160 ezer dollárt helyezett el egy grazi, illetve egy svájci bankban, amiről ott saját vagyonaként nyilatkozott. Eközben a 2008 és 2012 közötti vagyonnyilatkozataiban, illetve adóbevallásaiban jövedelemként csak az országgyűlési képviselői, illetve államtitkári tisztségéért kapott bevételeket tüntette fel. A volt politikus az eljárás során befizette az adóhátralékot, a pénz eredetére azonban a mai napig nem derült fény.
Az ügy pikantériája, hogy Simon mindezzel átverte a Nemzetbiztonsági Hivatalt is, miután a vádbeli időszakban, 2008-ban Gyurcsány Ferenc, 2009-ben pedig Bajnai Gordon munkaügyi államtitkára lett, ezért C típusú nemzetbiztonsági átvilágításon kellett átesnie. Simon 2014. február 18-i gyanúsítotti kihallgatásán azt állította az őt kérdező ügyészeknek, hogy az ausztriai bankban lévő összeg nem a sajátja, az csupán vagyonkezelési céllal van az általa nyitott számlán.