László Imre, Újbuda DK-s polgármestere és a kerület baloldali vezetése ismét bebizonyította, hogy a kétes hátterű cégeket és bűncselekményekkel vádolt személyeket részesíti előnyben – olvasható a Fidesz–KDNP újbudai képviselőcsoportjának közleményében. Eszerint a baloldali vezetés május 29-én tízmilliós szerződést kötött az önkormányzati tulajdonú cégek gazdálkodásának átvilágítására azzal a Stark Capital Zrt.-vel, amelynek vezetője Bató Csaba, az MFB Invest Zrt. egykori vezérigazgatója, tulajdonosa Erős Dániel, a volt MFB vezérigazgató, Erős János fia, aki után offshore cége üzletei miatt pénzmosás gyanújával nyomoztak a hatóságok.
„Ez a szerződés már a negyedik a sorban október 13. óta, hiszen átvilágítást végzett már a Csányi & Zala Ügyvédi Iroda, a Dr. Czeglédy és Társai Ügyvédi Iroda, a First Compliance Tanácsadó Bt. (dr. Nagy Zoltán – Transparency International) és most a Stark Capital Zrt. is ugyanezt teszi az újbudai emberek pénzén” – írta az újbudai Fidesz–KDNP, amely közölte: számukra elfogadhatatlanok ezek a szerződések.
Emlékeztettek arra, hogy Zala László, aki a Kopaszi-gát átjátszása miatti per harmadrendű vádlottja volt bűnsegédlet miatt, már közel ötvenmillió forintot zsebelt be tavaly október óta, de a költségvetési csalás bűntette miatt jogerősen három év két hónap börtönbüntetésre ítélt Czeglédy Csaba MSZP-s exképviselő és ügyvédi irodája is többmilliós átvilágítási megbízást kapott.