Baloldali cicaharc: a rasszista MSZP-s képviselő nem tartja elegánsnak a Hitlert éltető DK-s polgármester lépését
Újbudán kiborult a bili.
Újbudán kiborult a bili.
A szülők szerint éppen a városvezetés kezeli politikai alapon az ügyet.
A gyanú szerint Gy. Péter egy óvodában egy kisgyermekkel fajtalankodott, de elképzelhető, hogy a férfinek több áldozata is lehetett.
A parlamentben is téma volt az újbudai pedofilbotrány, azonban az ellenzéki képviselők kerülték a témát. Orosz Anna hallgatása volt a legbeszédesebb.
A DK és szakértője nem kér bocsánatot a laboratóriumokkal kapcsolatos valótlan állítások miatt.
A Demokratikus Koalíció világosan megüzente; kizárólag másodhegedűsként számít Orosz Annáékra.
Újbudán egyenesen leállítottak a korábban elindított környezetbarát beruházásokat.
Gyurcsány Ferenc egészségpolitikusa, a baloldal egészségügyi felelőse, Komáromi Zoltán megvetően beszélt a kisvárosi kórházakról is.
A Gyurcsány-párt egészségpolitikusa, László Imre megszüntetné a fekvőbeteg-ellátó intézetek majdnem felét.
Újbuda baloldali önkormányzatának valamiért nagyon sürgőssé vált a bankváltás.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az új mohácsi emlékhely nem a gyászról, hanem a jövőről szól.
A hazai futamára készülő spanyol világbajnokon a csapattulajdonos fia is átlépett.
A Tisza Párt személyzeti politikájáról nyilatkozott minap a HVG-nek Radnai Márk alelnök, a felekezet közösségépítésért felelős politikusa.
Négy regnáló, négy korábbi miniszterelnök, nyolc pártelnök, tizenegy miniszter és huszonöt képviselő szerte a világból.
Azonos esélyekkel kezdi a bajnoki döntőt a Veszprém és a Szeged, nehéz megmondani, ki az esélyes.
Orbán Viktor beszéde a CPAC Hungary 2025 nyitókonferenciáján.
A hátvéd családi körben pihen, a jövője hamarosan eldől.
Négy regnáló, négy korábbi miniszterelnök, nyolc pártelnök, tizenegy miniszter és huszonöt képviselő szerte a világból.
Azonos esélyekkel kezdi a bajnoki döntőt a Veszprém és a Szeged, nehéz megmondani, ki az esélyes.
Orbán Viktor beszéde a CPAC Hungary 2025 nyitókonferenciáján.
A hátvéd családi körben pihen, a jövője hamarosan eldől.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.