A szerződés fennállta alatt a magánszolgáltatónak a vizsgálatkérések számának nagyságából eredő kockázatokat viselnie kell.
A szakmaisággal is komoly gondjai vannak mind a szakértőnek, mind a DK-nak, mind a baloldali lapoknak.
Amennyiben a szolgáltató öt munkanapon belül bírálná el az orvosok laborvizsgálati kéréseit, ahogy azt a körlevélben olvashatjuk, úgy előfordulhat, hogy a beteg közben azért hal meg, mert nem válik ismertté valamely laborparamétere, a betegbiztonság egyértelműen veszélyeztetett, felmerül a foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségének megállapíthatósága. Amennyiben az egy labor vizsgálati kéréssel kérhető paraméterszámot 15 darabban írnák elő, a háziorvos gyakorlatilag egyetlen vérképet sem tudna rendelni indoklás nélkül, mivel egy vérképvizsgálat általánosságban 18 darab laborparaméterből áll.
Minderre rájöhetett a magánszolgáltató igazgatója is, hiszen egy újabb körlevélben július 13-án visszavonta korábbi körlevelét.
A visszavonásról Kunetz Zsombor ma a már említett blogban egy ködös, ismét a kormányt hibáztató írást tett közzé, ám nem kért elnézést a korábbi állításai miatt. Mint ahogy a baloldali sajtó sem futott végig, hogy valótlanságokat közöltek a szakértőre hivatkozva.
Azt már felesleges is megemlítenünk, hogy László Imre, a DK egészségügyi szakpolitikusa vagy pártja nem határolódik el és nem kér elnézést az emberektől a rémhírterjesztésért.
Borítókép: A laborvizsgálat alapja a vérvétel (Fotó: AFP)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!