Az eseményen Benkő Tibor ismertette: a szakemberek számos országot kerestek fel, számtalan lehetőséget vizsgáltak meg, és végül úgy döntöttek, hogy az Egyesült Államok ajánlatát fogadjál el.
Kiemelte: a magyar kormány látja, hogy
a béke, amiben élünk, rendkívül sérülékeny, nemcsak a hagyományos, hanem a hibrid hadviselés tekintetében is.
Hazánk pedig eltökélt abban, hogy a legkorszerűbb, legmodernebb, leghatékonyabban alkalmazható eszközöket szerezze be – nyomatékosította.
A honvédelmi miniszter hangsúlyozta:
a cél, hogy olyan képességet teremtsenek, amely a magyar emberek védelmét, az egész ország érdekét szolgálja.
A tárcavezető hozzátette: a légvédelmi rendszer elsődleges célja az elrettentés, a biztonság erősítése, és a katonák kiképzését is segíti majd.
David Cornstein elmondta: most a valaha kötött legnagyobb védelmi beszerzés valósul meg Magyarország és az Egyesült Államok között, amely projekt több mint két éve kezdődött el.
A nagykövet hangsúlyozta: kívánja, hogy
Magyarország mindig maradjon a béke szigete, és soha egyetlen rakétát se kelljen háborús helyzetben kilőnie.
Az amerikai nagykövetség az eseményen kiosztott sajtóközleményében kiemelte: elismerés illeti a magyar kormány erős elkötelezettségét az iránt, hogy Magyarország haderejének modernizálását a világ legfejlettebb közepes hatótávolságú légvédelmi rendszerének beszerzésével folytassa, ami növeli az ország képességét mind a kollektív, mind az önvédelemre. Továbbá örömmel tekintenek a projekt által végezendő közös munkára Magyarországgal, és örömmel várják a hosszú távú stratégiai partnerség további erősödését.
Ez a beszerzés tovább mélyíti a két ország közötti kiváló biztonsági együttműködést. Ez, illetve a 2019-ben tető alá hozott védelmi együttműködési megállapodás (DCA) az elmúlt évek olyan jelentős eredményeit jelentik, amelyek javítják mindkét ország és a térség hosszú távú biztonságát.
Elismerés a NATO-tól
Magyarország csatlakozása, 1999 óta példátlan fordulat érik hazánk megítélésében a NATO-ban – értesültünk katonapolitikai forrásból. A Nyugaton gyakran, legtöbbször igaztalanul biztonsági potyautasnak csúfolt Magyarország annak köszönhetően kezd rácáfolni korábbi kétes hírnevére, hogy kézzelfoghatóvá válnak a 2016-ban elindított honvédelmi- és haderőfejlesztési program eredményei. A haderőfejlesztés először teszi lehetővé, hogy az Észak-Atlanti Szövetségnek tett vállalások ténylegesen teljesüljenek is.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!