Az nem lehet, hogy a politika döntse el, ki hol játszhat, a kézilabdás lányok és a szurkolók megérdemlik, hogy a Haladás-csarnokban legyen az otthonuk. A jövő Szombathelyében csak a létesítmény fog számítani – jelentette ki 2019 februárjában, fél évvel az önkormányzati választások előtt Facebook-bejegyzésében Nemény András (MSZP), akit tavaly októberben Szombathely polgármesterévé választottak. A helyi női kézilabdacsapat akkor éppen a Nemzeti Kézilabda-akadémia ellen győzött a másodosztályban, és a balliberális politikus meg is jegyezte, hogy „alig fértünk be az egyetemi csarnokba, mi lesz, ha feljutunk az első osztályba?”
Az idény végén a szombathelyi lányok kivívták az élvonalban indulás jogát, Nemény András pedig a város élére került, vagyis a politikus bejegyzéséből következhetne, hogy a csapat tavaly ősz óta már a Haladás Sportkomplexumban játssza mérkőzéseit. Ez azonban az előző idényben sem volt így, és jelen állás szerint a szeptemberben induló szezonban is más csarnokba kényszerülhetnek a szombathelyi kézilabdás lányok. A múlt pénteki edzőmeccset például – hivatalosan teremfoglaltság miatt – a Sárvár Arénában voltak kénytelenek lejátszani a másodosztályban szereplő kispestiek ellen. Nagy kérdés, mikor fér be a Haladás-csarnokba a női kézilabdacsapat.

Fotó: Vas Népe/ Horváth Balázs
Neményék pedig azt sem mondhatják, hogy a sportkomplexum élén ne a városvezetéssel együttműködő ügyvezető állna. Jagodits Rómeót ugyanis már a balliberális többség nevezte ki, az új ügyvezető leginkább azzal irányította magára a figyelmet, hogy kinevezte „sales event managernek” László Győző balliberális alpolgármester feleségét. Ez főként annak tükrében érdekes, hogy a járványhelyzet miatt nem tarthattak rendezvényeket a stadionban.
A női kézilabdacsapat ügyével az Ungár Péter érdekeltségébe tartozó Úgytudjuk.hu is foglalkozott a napokban, ahol azt írták, hogy „hiába van közgyűlési döntés és új ügyvezető a sportkomplexum élén, a Haladás VSE továbbra sem túl segítőkész az SZKKA csapatával. – A teremben pedig előnyt élveznek a megyei bajnokságban játszó röplabdások az élvonalbeli kézisekkel szemben – tették hozzá.