Hajas Barnabás a Pécsi Tudományegyetem Állam és Jogtudományi Karának (PTE ÁJK) tanévnyitó tanácsülésén úgy fogalmazott: a jogásznak mindig törekednie kell a rendkívül precíz, minuciózus munkára, de legalább ennyire fontos jogászi ismérv a becsületesség, a jóhiszeműség, a tisztességesség, és az emberségesség is.
Az Igazságügyi Minisztérium államtitkára – aki tudományos fokozatát maga is a PTE ÁJK-n szerezte meg – úgy vélekedett: az elsajátított tudást „mindenkor a jó ügy érdekében kell kamatoztatni, legyen szó akár a haza szolgálatáról, a tudomány elhivatott műveléséről, a jövő jogász nemzedékeinek oktatásáról és neveléséről vagy az elesettek, rászorulók segítéséről”.
Hitvallását megfogalmazva azt mondta, a jogászképzés nem csupán a tankönyvi tananyag átadására hivatott, nem kizárólag a jogszabályok mélyreható tanulmányozását és azok megismerését szolgálja; éppúgy feladata a jogászi gondolkodásmód, a gyakorlati megfontolások elsajátításának elősegítése is.
Az elsőéves hallgatókat felszólította beszédében arra, hogy „merjenek kérdezni, kutatni, vitázni, olvasni, merjenek gondolkodni, kellő tisztelettel és alázattal megkérdőjelezni a dogmákat; kamatoztassák talentumaikat, mélyítsék el megszerzett tudásukat, szerezzenek szerteágazó tapasztalatokat”.
Azt mondta, hazánkban már az Árpád-korban kialakult Európa egyik legősibb közjogi gondolkodásmódja, „az egész kontinensen párját ritkítja a hazai alkotmányos hagyomány”, ennek a tradíciónak pedig örökösei lesznek a most első évüket megkezdők is.
A PTE-ről szólva kitért arra: a – ma már tíz karral, húszezer fős hallgatói létszámmal, több mint másfél ezer oktatóval rendelkező – nagy múltú intézmény az ország egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő felsőoktatási intézménye. Történelme során „megannyi kiváló jogásszal, jogtudóssal gazdagította hazánkat” – fogalmazott, kiemelve mások mellett Mádl Ferenc és Sólyom László köztársasági elnököt is.
Miseta Attila, a PTE rektora köszöntőjében kiemelte: a „méltán híres” pécsi jogászképzés oktatói állománya erős, a megyeszékhelyen végzett hallgatók magasan képzettek. Reményét fejezte ki, hogy a karon végzettek egy része az intézménynél marad a későbbiekben oktatóként.