Immár Gerő András történész is élesen elhatárolódik attól az MSZP, a Párbeszéd, a DK, az LMP és a Momentum alkotta ellenzéki összefogástól, amely az antiszemita és rasszista megnyilvánulásairól elhíresült Bíró László képviselőt jelöli a szerencsi időközi választásra.
A történész az Élet és Irodalom hetilapban közölt írásában felidézte, hogy az antiszemitizmusnak nemcsak a jobb-, hanem a baloldalon is vannak gyökerei, amely Karl Marxszal, a modern baloldaliság atyjával indult, aki maga is zsidó származású volt, de Rákosi Mátyásra, valamint Sztálinra is jogosan illeszthető az antiszemita jelző.
Brüsszel miért hallgat?
A brüsszeli bürokrácia csendben tudomásul vette, hogy a magyar ellenzék egy antiszemita, rasszista jelöltet állított egy időközi választáson – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.
A jobbikos Bíró támogatása a magát antirasszistának valló baloldaltól teljesen elfogadhatatlan
– véli a Habsburg Intézet vezetője, aki szerint most az történik – már nem először a baloldal történetében –, hogy „a politikai pragmatizmus érdekében szemet hunynak a rasszizmus felett, sőt ténylegesen támogatják azt, miközben hangosan hirdetik, hogy ők mindenfajta cigány- és zsidóellenességet elítélnek”.
Gerő hangsúlyozta:
„ha az ellenzék a szavazatok összeadásában gondolkodik, kérem, engem vonjanak ki.”
Hozzátette, nem hajlandó olyan politikai szövetségre szavazni, amely szemérmetlenül utat enged a rasszizmusnak.
Egyre bővül azok köre, akik elhatárolódtak a cigányozó és zsidózó jelölttől. Egyebek mellett Heisler András, a Mazsihisz elnöke, Somogyi Zoltán, a Political Capital alapítója, valamint Szél Bernadett, az LMP egykori társelnöke is azok között van, akik elfogadhatatlannak tartják Bíró indítását a szerencsi időközi választáson. Tamás Gáspár Miklós filozófus a Magyar Nemzetnek adott nyilatkozatában tűrhetetlennek nevezte, hogy az ellenzék nem léptette még vissza Bírót, és otthonmaradásra szólította fel a szerencsi ellenzéki szavazókat. Szanyi Tibor, az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom alapítója pedig egyenesen nácinak nevezte Bírót, aki helyett alternatív baloldali jelöltet állítottak Tóth Ádám személyében. Hont András publicista pedig a Hvg.hu egyik podcastjében, az egyéni körzetekben állított közös ellenzéki listával kapcsolatban vélte úgy, hogy a „Fidesz legyőzéséhez semmi köze annak, amit az ellenzék csinál”.