941 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 16 111 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt hat idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 669 főre emelkedett, 4240-en pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 11 202 fő. Az aktív fertőzöttek 42 százaléka, az elhunytak 58 százaléka a gyógyultak 41 százaléka budapesti. 374 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 29-en vannak lélegeztetőgépen.
Kilencszáz fölött a napi új fertőzöttek száma Magyarországon
Az időseket kiemelten kérik, hogy fokozottan figyeljenek magukra, és az általános óvintézkedések betartására.
Ahogy az új fertőzések adatai is figyelmeztetnek, a járvány második hulláma zajlik Magyarországon, a vírus már közösségben terjed. A kormány célja, hogy az ország működőképességét megtartsuk, és ne hagyjuk, hogy a vírus megbénítsa a mindennapokat, ezért a már érvényben lévő és könnyen betartható általános szabályoknak most még nagyobb a jelentősége. A kormány szerdai ülésén a beutazási korlátozások fenntartásáról és újabb szigorításokról döntött. Kötelező a maszk használata az üzletek és a tömegközlekedési eszközök mellett a mozikban, színházakban, egészségügyi és szociális intézményekben, valamint ügyfélfogadási irodákban is. 23 óra után a szórakozóhelyeket be kell zárni.
A közösségi terjedés megfékezése érdekében továbbra is kerüljük azokat a helyeket, ahol zárt térben sokan vannak, lehetőleg tartsuk a szociális távolságot, gyakran és alaposan mossunk kezet. Akinél külföldi tartózkodás vagy egyéb ok miatt hatósági házi karantént rendeltek el, az szigorúan tartsa be. Bárki, akinek tünetei vannak, az ne menjen közösségbe, hanem maradjon otthon és telefonon értesítse háziorvosát. Az iskolákban októbertől a tanároknak és a diákoknak csak testhőmérséklet-mérés után lehet belépni.
Kiemelten fontos az idősek és krónikus betegek védelme. Az időseket is kérjük, hogy fokozottan figyeljenek magukra és az általános óvintézkedések betartására. A kórházakban és az idősotthonokban látogatási tilalom van érvényben. Az idősotthonok fenntartóinak pedig mindent meg kell tenni a fertőzések elkerüléséért.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezAz egész országra figyelmeztetést adtak ki, heves esőzések és jégeső is jöhet kedden
A hidegfront sok galibát okozhat még.
Ma is lejár egy választásokkal kapcsolatos fontos határidő
Hoppon maradhat az a jelölőszervezet, amely nem adja le a listáját.
Így szavaznának az emberek, ha most hétvégén lennének a választások
Akár minden második szavazatot a Fidesz kaphat az EP-választáson.
A Fidesz ezeken a településeken visszaveheti az irányítást
Úgy nyerhet több településen a Fidesz az önkormányzati választásokon 2024-ben, hogy a baloldal jelöltjei egymás ellen indulnak.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Versenyző luxusautók okozhatták a halálos balesetet Szalántánál
Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába
Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője
Ezentúl bármikor, bárki mentőt hív ennek a szemétládának, kéretik nem kivonulni
Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt
Jogász Magyar Péter testőreinek viselkedéséről: Egyértelműen felmerül a jogellenesség alapos gyanúja
Durván visszavágott Kecskés Enikő állításaira T. Danny
Ha ezután nem rúgják ki a Manchester United bohócedzőjét, akkor soha
Kiderült, milyen sorrendben lesznek a szavazólapon a főpolgármester-jelöltek
Két kiállítás és KO, a Honvéd nagy pofont kapott a Vasastól
Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)
Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezAz egész országra figyelmeztetést adtak ki, heves esőzések és jégeső is jöhet kedden
A hidegfront sok galibát okozhat még.
Ma is lejár egy választásokkal kapcsolatos fontos határidő
Hoppon maradhat az a jelölőszervezet, amely nem adja le a listáját.
Így szavaznának az emberek, ha most hétvégén lennének a választások
Akár minden második szavazatot a Fidesz kaphat az EP-választáson.
A Fidesz ezeken a településeken visszaveheti az irányítást
Úgy nyerhet több településen a Fidesz az önkormányzati választásokon 2024-ben, hogy a baloldal jelöltjei egymás ellen indulnak.