Elbizonytalanítják az embereket, ezért zavarják a védekezést. Kiss Róbert rendőr alezredes hozzátette:
a rémhírterjesztést a büntető törvénykönyv szabályozza és bünteti, tavasszal valótlan járványügyi állításokért 140 ügyben indult eljárás.
A tesztek hatósági áráról Müller Cecília azt mondta,
az eddigi elvégzett tesztek elenyésző kisebbsége került térítésre, a háziorvos által elrendelt tesztek továbbra is ingyenesek.
Azokért a vizsgálatokért kell fizetni, amelyeket önszántukból kérnek az emberek, ilyen a külföldről hazatérők karantén kötelezettségének a kiváltása.
– A szolgáltatók semmilyen egyéb okból nem kérhetnek többet a teszt elvégzéséért, mint a hatósági ár
– szögezte le a tisztifőorvos.
Kiss Róbert rendőr alezredes az egyéni felelősség körét ismertette a tájékoztatón. Kiemelte, hogy a jelenleg hatályos jog szerint,
a 6. életévét be nem töltött kiskorú kivételével, mindenki köteles orvosi, munkavédelmi, textil vagy más anyagból készült maszkot viselni, úgy, hogy a maszk a szájat és az orrot folyamatosan elfedje.
A tömegközlekedési eszközön maszk nélkül utazó, vagy az intézmények területén maszk nélkül látogató, illetve a maszkot nem a megfelelő módon viselő személyt pedig a tömegközlekedési eszköz vezetőjének ki kell zárni, ahogy az intézmény üzemeltetője szintén köteles kizárni a látogatásból. Hozzátette:
amennyiben felszólításra nem hagyják el ezeket a helyeket, rendőri intézkedést kell kezdeményezni.
A jogszabály megfogalmazza: a rendőrség is ellenőrizheti a védelmi intézkedések betartását saját hatáskörben. Amennyiben az ellenőrzés során ezen intézkedések mulasztását észlelik, a tömegközlekedési eszköz vezetőjének és az intézmény vezetőjének figyelmét is felhívják a szabályok betartására. Egyes esetekben a hatáskörrel rendelkező budapesti vagy megyei kormányhivatalt, illetve a kereskedelmi hatóságot is értesítik – ismertette a rendőr alezredes.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!