Weber parancsára vasárnap is nagy hazugsággal készül Magyar Péter, most épp a Covid kapcsán
A Tisza Párt elnöke és szakértője a Covid idején még dicsérték a kormányt és a járványügyi intézkedéseket, most utólag próbálnak hangulatot kelteni.
A Tisza Párt elnöke és szakértője a Covid idején még dicsérték a kormányt és a járványügyi intézkedéseket, most utólag próbálnak hangulatot kelteni.

A Tisza Párt vezére újabb szintet lépett a napokban azzal, hogy azt az álhírt terjesztette, miszerint a bukott szír elnök Budapestre érkezett.

A honvédelmi miniszter elrendelte az ország északkeleti részében a légtérvédelmi eszközök telepítését, de sok a rosszindulató pletyka.

A pártelnök hergelését még alávalóbbá teszi, hogy minden bizonnyal tisztában van vele: az egészségügy Nyugaton is küszködik kihívásokkal.

A jegybank följelentette a Matolcsy szavait meghamisító Varjut, a rendőrség pedig rémhírterjesztés miatt nyomoz.

Amennyiben Varju László tovább terjeszti a veszélyes álhíreket, vállalnia kell az ügy büntetőjogi következményeit.

Az orvosi kamara elhatárolódott Gődény Györgytől és követőitől.

A benzinnel kapcsolatos hazugságcunami célja a baloldali konspirációs háló szövése, a rémhírterjesztés.

A rendőrség minden rémhírterjesztéssel szemben fellép a jog erejével.

A rendőrség a napokban vádemelési javaslattal fejezte be a nyomozást ellene.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Csak a nevek változnak, de a lényeg mindig ugyanaz a baloldalon.

Közéleti szereplők markáns gondolataira lehet szavazni.

Minden volt ami egy Bajnokok Ligája döntőjében is előfordulhat.

A Tisza Párt elnöke azt hiszi, hogy önazonos.

Elmondta Timur Mindics, hogy beszélt-e mostanában Zelenszkijjel vagy Jermakkal.

Esélyük sem volt a kiskamaszoknak.

Újabb érintett lehet az ukrán korrupciós ügyben.

A fél csapat a párizsiakhoz köthető.

The goal is to develop a package of proposals that is acceptable to all stakeholders and would be introduced after the elections.

Az M5 csatornán láthatjuk ma este Leslie Mandoki koncertfilmjét
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.