A Tisza Párt elnöke fogta magát, besétált egy hőmérővel az egyik kórházba, és egy hozzátoldott melléképületben, egy üvegfalú, fémvázas lépcsőházban mért 38,4 fokot, amit úgy tüntetett fel, mintha az egy kórterem hőmérséklete lenne. Félelmetesen egyszerű, „frappáns” hazugság, amivel pillanatok alatt fel lehet korbácsolni a közhangulatot.
Ezzel az erővel Magyar Péter mérhetett volna 50 fokot a tűző napon és kiposztolhatta volna azt is a Facebook-oldalán. Nincs annál könnyebb, mint az emberekben pánikot kelteni.
Az egészségügy olyan terület, amely mindenkit érzékenyen érint, hiszen kórházba kerülve ki vagyunk szolgáltatva másoknak, a nap nagy részében idegenekkel vagyunk körülvéve, a betegségtől vagy a műtéttől ráadásul kábák vagyunk, esetleg mozogni sem tudunk.
Ebben a kontextusban önmagában a rémhír is szenvedést képes okozni. Hogy ez vajon érdekli-e Magyart, az csak költői kérdés. Minden bizonnyal magasról tesz arra, hogy a páciensek aggódtak-e amiatt, rajta lesznek-e s milyen állapotban a politikus által megosztott fotókon.
Az adatvédelmi hatóság ugyancsak hiába hívta fel közleményben a figyelmet, hogy kiemelten érzékeny adatokról van szó, és az európai parlamenti képviselőség sem mentesít az adatvédelmi rendelet előírásai alól, Magyar azóta több kórházban is folytatta ámokfutását.
Ugyancsak költői kérdés, hogy mennyi empátiát várhatunk egy olyan embertől, aki képes volt titokban rögzíteni a saját feleségével folytatott magánbeszélgetését, amellyel később ártani próbált az asszonynak. Vagy aki a saját szórakoztatására öngyilkosságot színlelt a családtagjai előtt. Ugyancsak ide sorolható, egykori barátai zsarolásával próbálta elérni, hogy megtarthassa jól fizető állami pozícióit, de a pártelnök ominózus diszkóbotránya is árulkodó volt: részegen, magából kivetkőzve inzultálta a vendégeket egy mulatóhelyen, például párjukkal jelen lévő nőknek tett explicit ajánlatokat. Valakinek pedig még a telefonját is elvette és belehajította a Dunába.
A kórházi ámokfutás azt is árnyalja, hogy Magyar Péter valamiféle új típusú politikusnak igyekszik mutatni magát. Gátlástalanságban mindenképpen magasabb szintet képvisel a már régebbről ismert baloldali jómadaraknál, akik azért elvétve szervezték kórházakba a médiafigyelem keltésére szánt akcióikat.
Arra pedig egyáltalán nincs példa, hogy intézményről intézményre járva okoztak volna fennakadást a mindennapi működésben.
Mint a világon mindenhol, a magyar egészségügynek is vannak problémái. A fejlett országok ugyanúgy küzdenek a szakemberhiánnyal, a modern technológiák, beavatkozások és terápiák csillagászati költségeivel. A Der Spiegel például a minap írt arról, hogy Németországban nincsenek klimatizálva az intenzív osztályok.
Azt is érdemes hangsúlyozni, hogy az itthon természetesnek vett ingyenes egészségügyi ellátás nem létezik például az USA-ban, a világ leggazdagabb országában. Amerikában egy kisebb betegség is padlóhoz vághat anyagilag egy középosztálybeli családot.
A legutóbbi, magyar vonatkozású példa az Egyesült Államokban élő olimpiai bajnok tornász Ónodi Henrietta esete, akinek heti (!) ötezer dollárba kerül a rehabilitációja a tavasszal bekövetkezett szívinfarktusa után. Ez az összeg még a barcelonai olimpia aranyérmesének is meghaladja az anyagi lehetőségeit, hiszen a testvére gyűjtést rendezett a kezeléshez szükséges pénz összeszedéséhez.
Magyar Péter hergelését még alávalóbbá teszi, hogy minden bizonnyal tisztában van vele: az egészségügy Nyugaton is küszködik kihívásokkal. Hatásvadász hangulatkeltése pedig arra is következtetni enged, hogy a Tisza Párt elnöke a következő években miként fogja képviselni a magyar érdekeket Brüsszelben.
