A kilencvenes években különös dolgok történtek egy kis budai lakásnál. Amikor elindultam otthonról, mögöttem, a szomszéd ablakban lebbent a függöny. Aki pedig lebbentette, régi belügyes néni, nevezzük őt most Z.-nek. Gyakorlott feljelentőként kedves szokása maradt a rendszerváltozás után is, hogy serényen figyelt, ki mikor megy, érkezik, ki kihez látogat. Gyűjtögette az információkat, fájdalom, jelenteni már nemigen tudott. Azonban a spicliségből mégsem gyógyulunk ki olyan könnyedén, mint teszem azt, a náthából.
A hazai baloldal ma is lebbentgeti a függönyt, nem tanultak és nem felejtettek. Ha rájuk nézek, ha róluk olvasok, mindig a rejtőzködő Z. néni sumák, hazug világa tárul elém. Ma is, akárcsak a rendszerváltozás idején, az a módi náluk, hogy most édes szívem, a drága Horn/Márki-Zay úrra szavazunk, én vagyok a közös képviselő, mindig tudom ám, kiben bízhatunk! Ennek a lassan folydogáló szennyes propagandának köszönhették részsikereiket.
Persze ha nem árulnák önmagukat, másokat, a hazájukat, nem is lenne függönylebegtetés. Akkor dolgozni, sétálni vagy társalogni kellene, igaz, olyat rendes baloldali megfigyelő nem tesz, amikor éppen ártani is lehet másoknak.
A benzinnel kapcsolatos hazugságcunami ugyanez a kategória. Célja a baloldali konspirációs háló szövése, a rémhírterjesztés, amiért – erősen remélem – egyiket-másikat bíróság elé is állítják.
