Baloldali jogászok támadják a független magyar bíróságokat
Példaként tekintenek Donald Tusk Lengyelországára.
Példaként tekintenek Donald Tusk Lengyelországára.
Fleck Zoltán korábban a jogállam felfüggesztését javasolta az ellenzéknek, míg Bárándy Péter kétharmad nélkül alkotmányozott volna.
A lengyelországi káoszt tekintik példának a magyar baloldali jogászok.
A balliberális jogászok semmitől sem riadnak vissza, akár kétharmados többség nélkül is módosítanák az alaptörvényt.
Azért különös, hogy Fleck ember ebben a megveszekedett diktatúrában is gond nélkül terjesztheti orvosért kiáltó ökörségeit.
Fleck Zoltán szerint a Tusk-kormányzat mindent megpróbál, hogy visszaállítsa a lengyel demokratikus jogállami berendezkedést.
Most a baloldal főjogásza állt elő azzal, hogy nem kellene lehetőséget adni a nyugdíjas honfitársainknak, hogy a távoli jövőt érintő ügyeket érdemben befolyásolhassák.
Eltekinteni a jogállamiságtól, hogy az helyreállítható legyen?
Hogy mi a demokrácia, kik a demokraták, azt Láriferiék mondják meg a Szemkilövőhegyről.
Hogy mi a demokrácia, kik a demokraták, azt ők, a Fleck Zoltán-féle ellenzékiek mondják meg.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Nem csak az előd Grantánál, de még a nagyobb és erősebb Vestánál is drágábban mérik az Iskrát.
Kérdés, hogy ez a jelenség csak rendőri túlkapás vagy tudatos kormánypolitika.
Ha Brüsszel nem hagy fel gazdaellenes politikájával, az egészséges élelmiszer a milliárdosok kiváltsága lesz.
Ahol agresszív baloldaliak és radikális iszlamisták fenyegetik a keresztényeket és zsidókat, már nem hátrálhatunk tovább.
Telt ház, azaz több, mint 96 ezer ember előtt csap össze a két világbajnok.
Egy új szöveget szükségképpen hozzá kell igazítani a folyton változó viszonyokhoz.
Több esélyes felszerelése is elveszett, Van Gerwen gondjait pedig csak tetézte a dartsvilág legismertebb hangja.
Telt ház, azaz több, mint 96 ezer ember előtt csap össze a két világbajnok.
Több esélyes felszerelése is elveszett, Van Gerwen gondjait pedig csak tetézte a dartsvilág legismertebb hangja.
Egy szakértő szerint nincsenek olyan anyagi, technikai vagy politikai stratégiák, amelyek megváltoztathatnák az ukránok harctéri helyzetét.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.