Egy Tisza-sziget-rendezvényen az RTL Híradójában csütörtökön megszólaló Fleck Zoltán a „kormányzati” médiumok közül elsőként a Magyar Nemzetet említette. Beszélgetőtársa, Bárándy Péter eközben állami csecsekről és elapadó tejről beszélt, valamint éhező csecsemőkről szóló képekkel riogatott – írta a Tűzfalcsoport a közösségi oldalán.

A Tűzfalcsoport emlékeztet, a baloldali jogszociológus október 14-én a kispesti KMO Művelődési Házban a korábbi szocialista igazságügyi miniszterrel, Magyar Péter ügyvédjével közösen tartott előadást.
Fleck Zoltán szerint nincs szükség kétharmados törvénymódosításra ahhoz, hogy megszüntessék a túltámogatott kormányzati sajtót, és tényleges tájékoztatást kapjanak az emberek még az ország legtávolabbi pontjain is.
A vasútállomáson szálltam át két unokámmal egy vonatra, és akkor egy Magyar Nemzet-olvasóval találkoztam, és ez nem volt kellemes
– idézte fel egyik legutóbbi traumáját Fleck.
Bárándy Péter szerint az elmúlt időszakban azt lehet mondani, hogy szinte háborús károkozások történtek. Úgy fogalmazott: ami le van bombázva és szét van verve, azt nem lehet egyszerűen újraépíteni, a helyreállítás elengedhetetlen, de szerinte nincsenek csodaszerek.
Majd így folytatta:
Van egy magyar közmondás, ami biztos, hogy működni fog, hogy az ebül szerzett jószág ebül vész el. Szóval azok, akik állami csecseken híztak hatalmasra, ott, hogyha tej elapad, akkor a csecsemő megdöglik. Szóval…
Nem ez az első eset
– Meg kell fenyegetni, zsarolni kell a köztársasági elnököt! – ilyen kijelentést tett tavaly augusztusban egy Tisza-sziget-rendezvényen Fleck Zoltán, az ELTE jogi karának oktatója arra az esetre, ha az ellenzék megnyerné az idei választást. A nyilatkozat később nagy visszhangot váltott ki, ám Fleck néhány hónappal később már arról beszélt:
nem bánja a szavait, sőt örömét fejezte ki amiatt, hogy a véleményét százezrek ismerték meg.
Borítókép: Fleck Zoltán, az ELTE jogi karának oktatója



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!