A hazug tiszásokat a jelek szerint hamarabb utolérik, mint a sánta kutyát. A Tisza Párt elnökével az élen povedálnak a vezetőik nyakra-főre a szeretetországról, ám lassanként leleplezik magukat, milyen lenne ez a szép új világ. Olyan, amilyenbe senki fideszesnek bélyegzett, velük nem mindenben egyetértő polgár nem férhet bele. Az is körvonalazódik, milyen sors várhat arra, aki nem ért a szép szóból és megátalkodott módon nem hajlandó úgy táncolni, ahogy ők fütyülnek.

Tulajdonképpen hálásak lehetünk közlékeny úgynevezett szakértőiknek, hogy felnyitják a szemünket és pontosan megmutatják, milyen új ordas eszmék uszulhatnak ránk a jóvoltukból, s milyen új méreg fő a tiszás kuktákban, mely közénk hatol. Kéri László mostani nyilatkozata szerint például úgy kell bánni a fideszesnek bélyegzettekkel, mint a pestisesekkel, hogy megrettenjenek a vereségtől. Azt fejtegette: „ha olyan lesz a hangulat és úgy bánnak a fideszesekkel, mint a pestisesekkel, az jelentős hatással lehet a választási részvételre”. Hangsúlyozta: olyan hangulatot kell teremteni, hogy kínos legyen az, ha valaki még mindig fideszes. Ez a szöveg elárulja a valódi demokráciazúzó céljaikat. És arra is választ kaphatunk, mire és kikre gondolt a Magyar Pétert mindenhová árnyékként követő szélsőséges politológus, amikor arról számolt be pár hete, hogy a fórumaikon néha érzi a vérszagot, amikor valaki feláll és azt mondja: ha nem az lesz a tiszások első dolga, hogy fölkötik az első fára ezeket a gazembereket, akkor nem érdekli őket az egész. 

A Fidesz-szimpatizánsokat lepestisesező megnyilvánulása eszünkbe juttatja Radnóti Miklós versét, amelyben arról ír: oly korban élt, amikor besúgni érdem volt, s az áruló, a rabló volt a hős, „s ki néma volt netán s lelkesedni rest, már azt is gyűlölték, akár a pestisest”. Kéri vagy nem ismeri nagy költőnk ezen sorait, vagy igenis hallotta már és önkéntelenül használta a brutálisan megalázó jelzőt.
Nem fél a bérpolitológus attól, hogy joggal lenácizhatják e borzalmas gondolatok miatt? Hisz a hétköznapi mikrofasizmus dehumanizáló megnyilvánulása volt már az is, amikor egy másik szakértőjük lecsimpánzozta a gazdákat. De mennyiben jobb Fleck Zoltán leninista projektje, amelynek jegyében kinyilatkoztatta: „akár zsarolással is nyomást kellene gyakorolni a köztársasági elnökre a kormányalakítás érdekében”? Illetve az, hogy a szégyenszemre változatlanul az ELTE oktatójaként tevékenykedő szélsőséges jogszociológus olyanokat jelenthet ki súlyos következmények nélkül, hogy „forradalomra van szükség, nem kormányváltásra”?