Menczer Tamás felvilágosította a „kiábrándult fideszest” + videó
A politikus megköszönte a kérdést, és elmondta, hogy miért fontos a családok támogatása.
A politikus megköszönte a kérdést, és elmondta, hogy miért fontos a családok támogatása.

KÉT MAGYARORSZÁG – Egy beteges hazudozóval nem lehet mást tenni, mint fölmosni vele a bíróságot.

Eddig leveleket írogattál a fideszes kormánytagoknak.

Ha fideszes nőket ér aljas szexuális erőszak, az maga a tiszta művészet és szólásszabadság.

Fideszesekre támadt a balos publicista.

A hazug tiszásokat a jelek szerint hamarabb utolérik, mint a sánta kutyát.

Az örökifjú rocker azt is elárulta, hogy milyen választási eredményre számít jövőre.

Egy hét után annyit írtak: ők csak reklámcélokra használták a „fideszes véglényező” előadóról készült filmet.

Eredetileg hódmezővásárhelyi polgármesternek szegődött Márki-Zay Péter, ám csakhamar kiderült, sajtkukac lakik benne.

A filmes céget az ilyesmi, úgy tűnik, hogy nem érinti meg.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Élőben a miniszter bejelentése.

Szabó Andrea szerint már 2022-ben és 2018-ban sem működött az ellenzéki oldalon az a választói szempont, hogy függetlenül az ideológiától, arra kell szavazni, akinek legnagyobb esélye van a Fidesz leváltására.

Veszekedés közben ölt az 59 éves nő.

– A háború pont olyan, mint a migráció – hívta fel a figyelmet a miniszterelnök.

Hidvéghi Balázs parlamenti államtitkár a Facebook-oldalán reagált Fico kijelentéseire.

Európában egyre kevésbé hisznek a gyors rendezésben.

Politikai megtorlás politikailag motivált jegyei Lengyelországban.

Elképesztő figyelmetlenség okozta a balesetet, amelyet egy fedélzeti kamera rögzített.

Férfi pólósaink Montenegróval küzdenek meg a kontinensviadal második fordulójában.

Fidesz continues on the Hungarian path, the path of peace.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.