idezojelek

Egy Lipót-árva

Eredetileg hódmezővásárhelyi polgármesternek szegődött Márki-Zay Péter, ám csakhamar kiderült, sajtkukac lakik benne.

Pilhál György avatarja
Pilhál György
Cikk kép: undefined

Eredetileg hódmezővásárhelyi polgármesternek szegődött Márki-Zay Péter, ám csakhamar kiderült, sajtkukac lakik benne. Alig foglalta el hivatalát, máris bejelentette, ő bizony miniszterelnöki babérokra spekulál. 

Egyik interjújában azt kezdte bizonygatni, hogy idehaza ő a létező legnagyobb keresztény, ugyanis már akkor templomba járt, amikor a fideszesek még nem mertek… (Nem sokkal később a „legnagyobb keresztény” idős kormánypárti szavazók halála kapcsán kezdett el örvendezni; más alkalommal fideszes politikusok felakasztásának lehetőségéről beszélt.) A külpolitika sem állt tőle távol, előfordult, hogy Pekingnek címzett harcos nyilatkozatával keltette föl a pszichiáterek figyelmét: a hongkongi South China Morning Post hasábjain azt üzente, kössék fel a száraz alsót odaát, mert felül fogja vizsgálni azokat a kapcsolatokat, amelyeket „Orbán diktátor” épített ki Kínával.

Bár hősünk buzgalma a 2022-es méretes zakó után darabig lekonyult, ma úgy fest, ismét a barikád tetejére igyekszik. 

A Magyar Hangnak adott minapi nyilatkozatában egyenesen a Fidesz betiltását, a párt képviselőinek közélettől való eltiltását szorgalmazta, mondván, bűnszervezettel állunk szemben, amely visszaélt a nemzet bizalmával, elárulta a magyar érdekeket, szétlopta a nemzeti vagyont stb. A Fidesz számlájára írta, hogy megszavazták, katonákat küldhessenek külföldre – ehhez képest épp az elvarázsolt vásárhelyi ember követelte: küldjünk mielőbb katonát, fegyvert meg ágyúgolyót Ukrajna megsegítésére. Azt mondani sem kell, hogy az ápolóit kijátszó Márki-Zay teljes mellszélességgel támogatja a nadrágjába ürítő Tisza-vezér programját. Egy csapat.

Borítókép: Márki-Zay Péter (Fotó: ATV/YouTube)

VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Pilhál Tamás avatarja
Pilhál Tamás

Szeretetország eljő érted!

Szentesi Zöldi László avatarja
Szentesi Zöldi László

Lenin is globalista volt

Gajdics Ottó avatarja
Gajdics Ottó

A nemzeti kormány felelősségéről

Fricz Tamás avatarja
Fricz Tamás

A klímahiszti a globalizmus eszköze

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.