Bár a magyar hírfogyasztó megedződhetett az elmúlt évtizedekben a gátlástalan és arcátlan hazudozás kezelésében, a jelenlegi helyzetre mégis csak pislog, ahogy látom, mint compó az akváriumban.
Magyar Péter pályára sasszézása óta a rágalmak, álhírek és ordas hazugságok olyan cunamijával állunk szemben, amely elől sem elugrani, sem elmenekülni nem lehetséges. Valami olyasmi ez, mint a túlterheléses támadás egy számítógépes rendszer ellen.
Lekérdezések (ingerek) dömpingjét zúdítani a célpontra. A végeredmény: lefagyás. A magyarok többsége is így, ilyen ledermedve fogadja tavaly február óta az Áruló túlterheléses támadását. A robothangú litániákat, a megszakítás nélküli bántalmazást, a hiperagresszív arroganciát, a képtelennél képtelenebb vádak áradatát. De közben azért, ha lassan is: ébredezik.
A gátlástalanság és arcátlanság csúcsa, amikor egy ilyen notórius hazudozó bepereli svindlerkedése leleplezőjét. Ez történt nemrég, amikor Magyar Péter helyreigazítási pert indított – és bukott – az Index ellen. Az ellenzéki portál „bűne” az volt, hogy egy birtokába került, a Tisza pártvezetése számára készített belső feljegyzés alapján megírta: háromkulcsos, progresszív jövedelemadó bevezetésére készülhetnek Övcsatosék. Ez lenne a Tisza-adó. És nemcsak az előterjesztés utal effajta sandaságra, adóemelésre, hanem a párt vezetőinek és szekértolóinak elejtett megjegyzései is. Például Tarr Zoltán alelnök elhíresült etyeki monológja („Nem fogok mindent elmondani, mert akkor megbukunk! Választást kell nyerni, utána mindent lehet.”)
A rabló tehát pandúrért kiáltott, ám rajtavesztett. Miután a Fővárosi Törvényszék szeptember végén elutasította Övcsatosék keresetét, a földúlt pártvezér a bíróság bántalmazásába kezdett. Így meg úgy szégyelljék magukat, mondotta. (Noha korábban azzal hencegett, mennyi bíró rokona, haverja van.) Hogy magába nézne, ad absurdum bocsánatot kérne? Kizárt.
Az pedig egy külön parádé, ahogy egy-egy nagyobb, ordasabb hazugságába kisebb hazugságokat csomagol. Ez esetben például nemcsak a lelepleződött adóemelési elképzeléseiket próbálta meg letagadni (nagy hazugság), hanem az őt lebuktató portálról azt állította, már számos pert vesztett a Tisza Párt ellenében (kisebb hazugság). Az Index közlése szerint viszont korábban sem Magyar Péter, sem a Tisza nem perelte be őket. Hogy akkor mégis miért hazudták ezt? Csak! Mert megtehetik. A szekta és a cselédsajtó ugyanúgy tapsol, véleményvezéreik pukedliznek, Brüsszel továbbra is folyósít – hát akkor miért ne?
És ugyan miféle közéleti, erkölcsi-emberi mércét kéne megugrania, egyáltalán figyelembe vennie olyasvalakinek, aki a politikai porondra gyermekei édesanyjának a lehallgatásával rontott be? Az a szabály, hogy nincs szabály. Bosszú van, árulás meg végtelen tombolás
– az általa tönkretett házasságáért, mellőzöttségéért, a Fidesz által nem eléggé értékelt „zsenialitásáért”.
