szobrász Melocco Miklós Kő Pál Munkácsy-díj

Fájdalmasan korán ment el a Munkácsy-díjas szobrászművész, most retrospektív kiállítás nyílt a munkáiból

Borbás Tibor Munkácsy-díjas szobrászművész a „nagy szobrászgeneráció” tagja volt – Kő Pál, Csíkszentmihályi Róbert, Rieger Tibor, Melocco Miklós, Péterfy László voltak az évfolyamtársai, kollégái. Fájdalmasan rövid életet szánt neki a sors: ötvenkét éves korában autóbaleset áldozata lett. Csaknem hetven köztéri szobrot és számos kisplasztikát hagyott hátra, munkáiból nemrég retrospektív kiállítás nyílt Hevesen, a Halász-kúriában. Most fia, az ugyancsak Munkácsy-díjas szobrászművész, Borbás Márton sorait közöljük.

2026. 01. 07. 5:20

Magyarságunk nem pusztán történelmi eseményeink sorozata, hanem folytonos szellemi jelenlét is. Korszakról korszakra újra fogalmaztuk önmagunkat: nyelvben, gondolkodásban, művészetben. Így vannak olyan időszakok, amikor a képzőművészet különösen hangsúlyos szerepet kap az önértelmezésben – amikor egyfajta mértéket is közvetít.

Rerospektív kiállítás Borbás Tibor munkáiból — *Borbás Tibor retrospektív kiállítása Hevesen, a Halász-kúriában látogatható (Fotó: Lukácsi Liza)*

A 20. század második felének Magyarországa is ilyen meghatározó periódus volt. Az 1970–80-as évek művészete kivételes gondolkodással reagált saját idejére. A rendszerváltást megelőző évtizedek sűrített időként élnek az emlékezetben: egy világ lezárulásának és egy másik bizonytalan kezdetének határán. Ebben az intellektuális feszültségben alakult ki az a szobrászati nyelv, amely már nem a kor ideológiájához alkalmazkodott, hanem új, időtálló formát keresett. E kivételes korszakban élő, alkotó művészek nemzedékéhez tartozott Borbás Tibor is.

Munkáikban egyértelmű ez a kinyilatkozás: a forma nem öncélú eszköz, hanem erkölcsi állásfoglalás. Egy korszaknak nem illusztrátorai, hanem annak valós mércéivé váltak. Olyan alkotások összességeit hozták létre, amelyek végül túlmutattak saját korukon.

Apánk, Borbás Tibor művészete különösen érzékenyen reagált az anyag és a gondolat kapcsolatára. Gipszből készült szobrai tudatos döntések voltak. Az agyag képlékenyebb mintázásához mérten a gipsz más párbeszédet kíván, ellenáll, „visszabeszél”. A művészi munka így folyamatos küzdelem forma és anyag között. Épp ezért kevesen vállalták be ezt a technikai innovációt. A Himfy utcai családi ház és a kert szűk terei sajátos, zárt világot teremtettek, ahol az alkotás és a mindennapi élet szorosan összefonódott. Szobrászként, felnőttként visszatekintve gyermekkoromra és Apánkra, most már sokkal tisztábban látom, egyértelműbben értelmezem az összefüggéseit.

Ebben a közegben tanítványok fordultak meg, fiatalok, akik később maguk is meghatározó személyiségekké váltak. A műterem egy élő tér volt: beszélgetések, viták, közös gondolkodás, nevetés, kölcsönös tisztelet és szeretet helyszíne. A szobrászat akkor még emberi kapcsolatokon keresztül formálódó szellemi gyakorlatként, valódi közösségként jelent meg.

Borbás Tibor művészetének lényegét első sorban portrészobrászatában szokták aposztrofálni. A magyar kultúra nagyjait szuggesztíven formálta meg Radnótitól Mátyáson át Bartókig. Drámaian korai halála ellenére több, mint hetven köztéri szobor maradt utána. Karinthy, Kosztolányi, Kodály és Petőfi vált halhatatlanná. Ugyanakkor aktjaival kisebb dimenzióban bizonyította, hogy e műfajban is lehet frisset, újat alkotni. Szobrain a kidolgozottság és a stilizáltság finom egyensúlya teremti meg a művek erejét. A kevésbé részletezett felületek a kompozíció hangsúlyait szervezik. Teret nyitnak a néző számára, hogy belépjen az alkotás belső rendjébe. A tudatos visszafogás adja a művek frissességét és időtállóságát.

Ez a művészi átírás nem a valóság elhagyását jelenti, hanem annak újrarendezését. A világ nem másolatként jelenik meg, hanem egyéni formai rendszerbe szervezve. A szépség sem felszíni esztétikum, hanem a szobor belső rendjének következménye. A részletek és az egész viszonya így tudatos gondolkodási forma, amely Borbás Tibor munkásságát egyértelműen felismerhetővé, karakteressé teszi.

A mai alkotói lehetőségekhez mérten az akkori évtizedekben az alkotás még belső elvonulásként működhetett, szinte szanatóriumi nyugalomban. Nagy mestereink, Apánk kortársai és barátai: Kő Pál, Melocco, Csíkszentmihályi, Rieger, Péterfy, Asszonyi, Farkas az egyik legizgalmasabb, tisztelettel teli korszakban voltak meghatározó alkotók. Mai szobrászként visszatekintve e békés, a művészek számára ideális időszakra, ma már történeti távlatból szemlélhető emlékek rajzolódnak bennem.

A jelenkor nemzetközibb színtér, az alkotások is a teljes világra reflektálnak. A pályázatok, szerződések, tervezési folyamatok állandó és vibráló jelenlétet kívánnak.

Olykor felmerül bennem a kérdés, hogy Apám nemzedékének ideje volt-e az utolsó olyan történelmi korszak, amikor magyar művészek magyar művészetet hozhattak létre. A kérdés nem elsősorban történelmi, hanem szellemi természetű. Nem korszakok zárják vagy nyitják meg egy kultúra lehetőségeit, hanem az a belső igény, amely egy közösségben újra és újra megfogalmazódik saját nyelvének, formáinak és értékeinek megteremtésére. Amíg ez az igény létezik, addig a kérdés sem lezárható – és vele együtt a válasz sem előre eldöntött.

A „nagy szobrászgeneráció”

Borbás Tibor 1942-ben született, 1963-tól volt kiállító művész. 1965-ben végzett a Magyar Képzőművészeti Főiskolán, ahol mesterei Pátzay Pál és Szabó Iván voltak. 1965–1978 között a Képző- és Iparművészeti Gimnáziumban tanított. 1982–1995 között a Mezőtúri alkotótelep egyik vezetője volt. Monumentális köztéri munkákat, kisplasztikákat, és érmeket egyaránt készített. A magyar irodalom szinte valamennyi jeles alkotóját megmintázta. Egy rendkívül prosperáló szobrászgeneráció tagja volt. Kortársai, kollégái és barátai közt említendő szobrászok: Melocco Miklós, Somogyi József, Kő Pál, Asszonyi Tamás, Csíkszentmihályi Róbert, Tóth Béla, Rétfalvi Sándor, Farkas Ádám, Péterfi László, Rieger Tibor. Ugyanakkor ez az a kor, amikor építészek, zenészek és irodalmárok is rendkívül jól ismerték és folyamatosan inspirálták egymást: Finta József, Vadász György, Geiger György, Pege Aladár, Benkó Sándor, Gyurkovics Tibor és Kodolányi Gyula.

A Hevesen megnyílt tárlat 2026. február 15-ig látogatható.