Teljes táppénzre jogosultak a munkahelyükön fertőződött pedagógusok

Budapest vezetése tegyen eleget fenntartói kötelezettségeinek az újabb tragédiák elkerülése érdekében.

Veres László István
Forrás: Facebook2020. 09. 16. 13:47
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Számoltunk azzal, hogy a vírus meg fog jelenni egyes iskolákban, de a több mint 13 ezer helyszínen folyó oktatás adatait nézve a fertőzöttek száma ezrelékben mérhető. Ezt a helyzetet uralni lehet egyes osztályok digitális oktatásra való átállításával, illetve néhány érintett intézményben átmeneti szünet bevezetésével – mondta Kásler Miklós az Életközelben videósorozat legújabb részében. A miniszter hozzátette, azok a pedagógusok, akik a munkahelyükön fertőződtek meg koronavírussal, illetve az ő szoros kontaktjaik, teljes táppénzre jogosultak. Kitért arra is, hogy a járvány első hullámának idején a fővárosi idősotthonokban hunytak el a legtöbben, ami arra utal, hogy a fővárosi önkormányzat mint fenntartó nem tudta biztosítani a védekezéshez szükséges feltételeket, bár a kormány minden segítséget megadott ehhez. Ezzel kapcsolatban azt üzente Budapest vezetésének, hogy az újabb tragédiák elkerülése érdekében tegyen eleget fenntartói kötelezettségeinek, és tartsák be a jogszabályi előírásokat. Kásler Miklós az interjúban beszélt továbbá a Virtuózok komolyzenei tehetségkutató versenyről is, amely immár átlépi az országhatárokat. Elhangzott: a novembertől vetítendő műsorban a V4-országok és Szerbia a partnerek, de Montenegró is jelezte, hogy szívesen csatlakozna.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.